Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 4. szám - Zelei Miklós: Öböl (elbeszélés)

— Richard Wagnertől se?

— Attól se.

— Nahát ez elég baj. Nem tudod, milyen élményektől fosztottad meg magad.

— Én? — kérdezte Fütyök.

— Igen, te — mondta Zita, sötétedő felhők mögül nézve Fütyökre. v— Ennek véget kell vetni. Majd holnap felírom neked az összes dátumot, amit én már tudok és megtanulod őket. Rendben?

— Igen — mondta gondterhelten Fütyök és a nadrágba gyömöszölte az ingét.

— Csak belépőt vegyél — mondta Zita a pénztár előtt. — Mi bérelünk kabint. Addig is kell valami, amíg meglesz a víkendházunk.

— Megéri? — kérdezte Fütyök.

— Hogyne érné meg — felelte Zita. — Bármikor jöhetünk.

Én is, gondolta Fütyök, de nem szólt semmit. Ez a sok friss furcsaság jobban lekötötte annál, semhogy meg tudjon szólalni.

— Lesz házatok?

— Persze, lesz.

— Még ezen a nyáron?

— Hát azt nem tudom. Lehet, hogy még soká. Majd örökölni fogunk a nagymamitól, azt eladjuk, és abból vesszük a víkendházat. Csak megy föl az áruk. Évről-évre drágább az ilyesmi — mondta Zita és megsimította a homlokát. — Rémes.

— Dehát ahhoz a nagymamátoknak meg kell halnia —mondta piros arccal Fütyök.

Zita csodálkozva nézett rá. Madár melle megmozdult a kicsi trikóban, ahogy odafordította a fejét.

— Mindenkinek meg kell halnia — mondta. — Erre számítani lehet.

Fütyök nem tudott mit mondani, bólogatott, mintha értené miről van szó.

Talán értette is, és ezért nem tudott mondani semmit.

— Itt vagyunk — állt meg Zita a 72-es kabin ajtajában. Leguggolt, a nyakában lógó kulccsal kinyitotta a nem éppen kicsi tuto lakatot, — Várj meg, hamar elkészülök, azután jöhetsz te is és megyünk a napra.

Mintha váikaput őrizne, Fütyök olyan komolyan állt az ajtó elé.

Egy hét is eltelt a napon, vagy talán még több. Zita már meg-meghívta hozzájuk Fütyököt, s Fütyök megtanult tizenöt dátumot. Azért ennyit, mert a nyolcadik festő élt még, s így ia neve mellől hiányzott a vonatkozó évszám.

— Ez él még! — mondta Fütyök.

— Az nem baj. Annyival is könnyebb a dolgod — válaszolta Zita. — Csak egy dátumot kell megtanulnod.

Bejött Zita mamája és terefere süteményt tett eléjük.

— Parancsoljatok — mondta.

— Köszönöm szépen, de én ezt nem szeretem — mondta Fütyök.

— Mit szeretsz?

— Ilyenkor a zsíros kenyeret!

Zita mamája szótlanul ment át a nagyszobába, rózsaszín pongyolája úgy úszott utána, mint egy fakuló királynői palást a kelléktárból.

Csak akkor jött elő, amikor Fütyök az ajtóban állt menésre készen.

Virágzó pártát fújt magából.

— Mielőtt elbúcsúznánk kisfiam, arra szeretnélek kérni, hogy ezután rit317