Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 4. szám - Szikszai Károly: Beszélgetés Császár Istvánnal

tói megszabadulni. Ez egy rohadt, hülye kötődés, hogy önmagamhoz hozzá vagyok kötve. És bevallom neked azt is, hogy én nem szeretek úton-útfélen nőket izélni, és nem tartom magamat iszákosnak sem. Hát prózát nem lehet úgy írni, ha az ember iszik. A költők, azok lehetnek részegesek. Egy költőnek két beszí- vás között mindig van annyi szünete, hogy megírjon egy verset. Prózaírónak nincs. Ha én elkezdek egy elbeszélést írni, még hogyha egy 20—30 oldalas elbeszélést írok, akkor is egyrészt részemről olyan az ügy, mintha verset írnék. Annyira kimérem a szavakat, hogy mit hova helyezzek. Másrészt, egyszerűen idő kell. Tele kell írni 20 vagy 30 oldalt. Vagy pedig meg kell írni egy forgatókönyvet, amit sokan nem tartanak irodalomnak, az legalább 100 oldal. És a 100 oldalt, azt le kell írni. Nincs mese.

Ezek szerint nehezen írsz?

Nem tudom megmondani, hogy nehezen, vagy könnyen írok. Nem tudom, a tyúk mit mondana, ha megkérdeznék tőle, hogy nehezen tojik, vagy könnyen tojik. Tojik. Szarik. Párzik. Én is szeretkezek az irodalommal, de ezt a legjobb értelemben mondom. Tulajdonképpen szeretkezni valakivel, ez a legszentebb, és a legtisztább dolog az életben. Amit nem lehet elhamarkodottan csinálni, mint egy hülye, hogy elkapok valami lánykát, berántjuk egymást az ágyba, bang-bang, bedurrantunk egymásnak és kész. Két üzekedő állat. Egy nőstény állat és egy hímállat, aki kicsit körül udvarol ja a másikat és bedug egyet neki. Lehet ilyen. De lehet olyan, hogy szeretni valakit, szeretkezni valakivel. Én nem tudom, de valahogy önkéntelenül szeretem ezt a buta párhuzamot, hogy számomra pont olyan az írás, mint a szeretkezés. Hogy annyira komoly, vagy any- nyira komolytalan. Tehát lehet a legtisztább dolog a világon. Hogy valakit megszeretni, lefeküdni valakivel, de az még semmi. Csak lenyerjük egymást, mint a kártyalapok. De ami utána jön ... lassan összepasszolódni, úgyhogy már nem is tudunk egymás nélkül lélegezni. Olyan az írás is.

Messziről közelítem, hogy mit tudom én, hogy mit akarok, amikor írok mostanában. Nekimegyek és ... Ahogy csináltuk Huszárik Zolival ezt a Csont- váry-forgatókönyvet. Tulajdonképpen most már vissza tudok pillantani rá, mert nagyon sok idő telt el azóta ... Már egy hónapja forgatják a filmet. Akkor kezdődött igazából a forgatókönyvkészítés a részemről — mert Zolinak még tart, és tartani fog még nagyon sokáig —, amikor Berettyóújfalun ketten voltunk a szobában, a Zoli fölkelt, és azt mondta: — „Te, én rájöttem, hogy tulajdonképpen utálom ezt a Csontváryt. Gyűlölöm, nem kell, semmi szükségem nincs rá. Egy szar, gyűlöletes alak, egy fasiszta állat! Semmi közöm hozzá! Miért csináljak én filmet róla? — Végighallgattam, és ugyanazt éreztem, amit ő, hogy már elegem van az egészből, dögöljön meg Csontváry, bár ne lett volna ... És akkor éreztem, hogy ebben a pillanatban kezdődött el a forgatókönyvírás. Ebben a pillanatban. Ahogy rájöttünk, hogy minek nekünk, hogy dögölne meg, rohadna meg ... Ugyanis feladattá vált abban a pillanatban. Egyszerűen idegen lett tőlünk. Addig azt hittük, hogy eljátszunk vele, mert mi is Csontváryk vagyunk, mi is remekműveket alkotunk, amikor akarunk. Meg Latinovits Zoltán is, aki a tervezett főszereplője lett volna... és egyszer csak rájöttünk, hogy nem vagyunk Csontváryk ... Még Latinovits Zoltán sem, aki addigra meghalt már. Még ő sem Csontváry ... Jobb, mint Csontváry, emberibb, mint Csontváry ... Nem tudom, nekem a Latinovits olyan ebben a pillanatban is, hogy ha lemezről meghallgatom a hangját, mintha itt ülne mellettem. Nekem mindig él. Idézem Sztálint: élt, él, és élni fog! Nem érdekel, hogy kik mondanak el303