Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 4. szám - Szikszai Károly: Beszélgetés Császár Istvánnal
ilyen és ilyen nevű ember. Tulajdonképpen én sem akartam mást, csak azt, hogy Császár István Zalaegerszegen 1962-ben így töltötte a szombati napját. Hogy milyen hiábavaló rohadás az egész. Nem tudok mit kezdeni magammal, nem tudok mit kezdeni a szombat estéimmel, most ahogy vasárnap fölébredek, hallgatom a rádiót, megebédelek a szállodában, van pénzem, van állásom, a Magyar Népköztársaság biztosítja a munkához való jogomat, itt dolgozok, azt csinálom, amit mindenki a legjobbnak tartana ... Utazni ide-oda, a vállalat pedig fizeti a szállodát meg az útiköltséget... írói őszinteségedről megoszlanak a vélemények. Sokan azért hibáztatnak, mert állandóan önmagadat írod ... Ez, hogy önmagamat írom, ez sokáig gyötört. Az egyik főszerkesztő egyszer azt mondta nekem, hogy Móricz Zsigmond szerint az író ott kezdődik, úgy harmincöt éves kora után, amikor már nemcsak önmagáról ír. Bevallom, megzavart egy kicsit a mondat. Lehet, hogy megtorpantam ... Elkezdtem másról írni. Elkezdtem forgatókönyveket írni. De az ember mindig önmagáról ír. Azok az írók, akiket én szeretek, Tolsztoj vagy Dosztojevszkij, azok egész életükben önmagukról írtak. Mindegy, hogy milyen formában. Én is írok, és játszom magammal, azt a címet adom a novellának, hogy Csak képzelet, mi? Hát most hadd dicsekedjek egy kicsit. Hogy ebben az antológiában, a Moderne Erzähler der Welt-ben, amit Frankfurtban adtak ki, Magyarországot Császár István is képviseli. Ez a hülye állat, aki csak magáról beszél. Én azt hiszem, hogy Gábriel Garda Márquez is mindig önmagáról beszél. Macondó az a falu, ahol élt, és arról beszél. Eddig még amennyi írást én ismerek tőle, azokban mind arról beszél, hogy Macondóban az ezredes úr hiába vár levelet, és Macondóban történnek a különböző csodálatos események ... És azt hiszem, hogy mindannyiunk élete tele van csodálatos eseményekkel. Ha annyit megteszünk, hogy csak a magunk életét írjuk meg, akkor már nagyon sokat tettünk. Ha ezt meg tudjuk tenni egyáltalán. Ha meg tudjuk írni a magunk életét. Minden embernek az élete éppen olyan csodákkal teli élet, mint Macondó falunak az élete, amiről Gábriel Garda Márquez írt. A te életed is. Ha te úgy elkezdenél magadról beszélni, hogy megszülettem, és gyermekkoromban itt voltam, meg ott voltam, és ilyen volt a világ, és a szemben levő házból kinézett egy öregasszony, szóval, ha valamiről elkezdesz mesélni, megtelik a világ. Én is kezdek megtelni. Szerintem a nagy írók nem csináltak mást, mint olyan fura, áttételes naplófeljegyzéseket írtak magukról. Tolsztoj gróf jóformán nyíltan írta a naplófeljegyzéseket, ő Nyehludov herceg, aki a Feltámadásban Kátyát el akarja venni feleségül, mert jóvá akarja tenni ifjúkorában elkövetett bűnét. Dosztojevszkij volt a játékos, ezt egy pillanatig sem vonja kétségbe senki. Ö volt a nagy rulettjátékos, a szörnyeteg, az állat. Aki megírta önmaga kiteljesedését, hogy mi lenne, ha nyernék, hogy milyen, ha a játékos odaáll az asztalhoz, és agyonnyeri magát. És akkor is ki lenne belőle? A lényeg az egészben az, hogy mindenki önéletrajzot ír. Mindenki önmagát írja meg, de mit tehet ennél többet az ember? Picasso néha naponta ötven rajzot is megcsinált, de saját magát rajzolta bele minden rajzba. Mindegyikben ő volt. Ha akarod, én írhatok neked fiktív történeteket bármiről, de akkor is én leszek. Azért adtam például ennek a novellának azt a címet, hogy Csak képzelet, mi?, ami megjelent ebben a modern elbeszélők féle könyvben, mert egyszer csak rájöttem arra, hogy tulajdonképpen még a képzeletem is én vagyak. Az is én vagyok, amiről álmodom. Egyszerűen elképzelhetek bármit, nem tudok magam302
