Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 4. szám - Szikszai Károly: Beszélgetés Császár Istvánnal
lole. Én nem tudtam abból enni, úgyhogy kínomban megsóztam a levest, hátha akkor meg tudom enni, de nem tudtam megenni, talán csak két kanállal. Víz nem volt náluk, csak a szomszéd tanyán. Ezek bort ittak. Én pedig nagyon szomjas voltam ettől a sós levestől, és mivel nem volt víz, hát adtak egy cserépbögrében bort. Vörös bort. Nem mondhatom, hogy jól esett volna az a bor, de hát víz helyett csak bor volt. Egyébként ez a fiatalember, ez a parasztgazda akinél laktam, ez kosarakat font, néha jól berúgott és okádott a ház mellett, és akkor a felesége siránkozott, én pedig kinéztem a ház ajtaján, hogy ez megint róká- zik ... Egyébként úgy aludtam náluk, hogy lefeküdtem a dikóra, és betakartak valami rongyokkal .. . Meddig voltál ott? Nem túl sokáig. Nem az az érdekes, hogy az ember mennyi ideig van egy helyen, hanem az, hogy mennyi élmény marad meg benne. Lehet, hogy egy helyen mindössze öt napot vagyok, és az az öt nap fontosabb lesz, mint az elkövetkező öt év. Ez is olyan valami volt, ami azt hiszem meghatározta a gyermekkoromat. Hogy nincs víz, és nem azért adnak bort, mert le akarnak itatni, hanem mert nincs víz. Egyébként a férfi, kosárfonáson kívül kútásással is foglalkozott. És képzeld el, hogy a kommunista párt tagja volt. Abban a faluban, ahol mindenki kisgazdapárti, vagy szoc. dem. volt. Ö kommunista volt. Ö nem volt tulajdonképpen paraszt, nem volt földje, egy hold földje nem volt soha. Kosárfonással foglalkozott, olyan volt, mint egy cigány, csak a bőre volt más színű, mint a cigányoknak, ezért nem nézték cigánynak. így aztán tagja lett a kommunista pártnak ... Az első köteted harmincöt éves korodban jelent meg. Az ebben közöli egyik írásodat, a Hogyan töltöttem a szombati napot címűt viszont már huszonöt éves korodban megírtad. Az első megjelent írásom a Fejforgás volt. De amit tulajdonképpen írásnak éreztem, az a Hogyan töltöttem a szombati napot című „Házi Feladat” volt. Na most egy kis kitérő... Gyerekkorom óta sokat olvastam, mindent elolvastam ... Hogyha kimentem a budira, és seggtörlő papírként megfogtam egy újságot, azt is elolvastam, hogy mi van ráírva. Én tényleg verespéter-féle gyerek voltam, aki betegesen olvas. Mániám volt az olvasás, mániám azóta is. De a kérdésedre válaszolva, a Házi Feladat című írásom, az úgy született, hogy irkáltam mindenfélét, persze nem volt jó semmi. Olyan volt szerintem, mint a hagyományos magyar irodalom, mint amilyeneket írnak. Ami nem érdekel. Ez a Házi Feladat, ez olyan volt, hogy pontosan úgy töltöttem azt a szombat estét, mint ahogyan leírtam akkor. Eltöltöttem a szombatot Zalaegerszegen, aztán dél felé fölébredtem a szállodában, kicsit másnaposán, kicsit kábult fejjel, és leültem a szálló halijában egyedül, bekapcsoltam a rádiót, és arra gondoltam, hogy mit kezdhetek én egyáltalán az életemmel. Mi vagyok én? „Senki Pál, egy fájó gép, mely pipál..És gondoltam, hogy mit kezdhetek ezzel az egész szarral... Az egésszel mit kezdhetek? Annyit kezdhetek, hogy leülök, és leírom magamnak. Annyit oktattak az iskolában az olyasféle házi feladatokkal, hogy „Hogyan töltöttem a szünidőmet.” Hát én most leírom. Bosszúból. Minden házi feladat elleni bosszúból leírom, hogy hogyan töltöttem a szombati napot... Hogy hogyan is él az ember. Tudod, Gogolnak, a Revizor című darabjában van két hasonló nevű szereplő, most nem jut eszembe a nevük ... Szóval az egyikük beszél a revizorral, hogy ha Pétervárra megy, mondja meg, hogy él itt egy 301
