Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 4. szám - Szikszai Károly: Beszélgetés Császár Istvánnal
SZIKSZAI KÁROLY Beszélgetés Császár Istvánnal A Császárról interjút? — legyintett nemrégiben egyik ismerősöm. — Azt hiszem, nincs sok értelme, hiszen már minden fontos dolgot megírt magáról. Akarod, hogy elmeséljem az életrajzát? Talán igaza van . .. Most mégis itt ülök Császár István Ö utcai otthonában azzal a szándékkal, hogy interjút készítsek vele. A szobában falnagyságú könyvespolc, mellette antik íróasztal. Szemben, egy kisebb polcon sztereó rádió és lemezjátszó. A sarokban kényelmes kanapé, előtte hosszúkás asztal és két fotel. Az íróasztalon \rajzok. Császár István rajzai. Tanulmányfejek és Huszárik Zoltán portréja. Megdöbbenek. Császár István nagyon jól rajzol. — Ha akarod rajzolhatunk — mondja, és egy dobozból, zsírkrétákat és rajzpapírokat szed elő. — Tudod, nagyon szeretek rajzolni. Valamikor festőnek készültem. Aztán sört hoz és poharakat. Császár István 1936-ban született Budapesten. Első írása harmincegy éves korában jelent meg, azóta négy könyvet publikált: Fejforgás (1971), Feljegyzések az utolsó pádból (1973), ... és más történetek (1975), Én voltam az (1977). Idén munkásságáért József Attila-díjjal jutalmazták. Sört iszunk és Luis Armstrong nagylemezét hallgatjuk. Aztán lejár a lemez, és kénytelen vagyok megszólalni: — A mai fiatalokhoz képest későn indultál. Mikor kezdtél el írni? Az volt a marhaság az egészben, hogy én 1960-ig festő akartam lenni mindenáron. De akkor is csináltam valamiféle novellakísérleteket... valahogy már akkor is megpróbálkoztam az írással... De hogy egészen pontos legyek, én akkor kezdtem el írni, amikor 1945-ben vagy 46-ban a Nemzeti Segély kivitt Svájcba. Volt ott egy kockás füzetem, és elkezdtem írni abba a svájci mezőgazdaságról. Nem tudom, hogy miért írtam tízéves koromban arról, hogy milyen a svájci mezőgazdaság .. . Volt ott egy trágyaszóró kocsi, a lajtos kocsi. A trágyát fölszívták erre a lajtos kocsira, a lajtos kocsi pedig kihordta a szaros lét a mezőre. És akkor elkezdtem ezt leírni, és lerajzoltam a lajtos kocsit, hogy első ábra, második ábra, ahogy a ló vontatja a kocsit. Közben ugyanazon a kocsin én ültem a lovon, mert ráültetett a parasztgazda, és figyelnem kellett, hogy a ló ne harapjon bele a fűbe vagy a szénába, mert Svájcban nagyon vigyáztak az ilyenekre. Ebben az volt az érdekes, hogy 45-ben vagy 46-ban kikerülök a háborús Magyarországról Svájcba, de hova kerülök? Egy nyolcgyermekes parasztcsaládhoz, akiknek csak azért kellett a kilencedik gyerek, hogy eggyel több gyerek szedje a krumplit a földből. Hullára dolgoztam magam. Életemben nem dolgoztam annyit, mint annál a svájci családnál. Nemsokára visszakerültem Magyarországra. Itthon pedig szintén a Nemzeti Segély jóvoltából vidékre kerültem. Egy tanyasi paraszt emberhez kerültem, akinek volt egy fiatal felesége és egy gyereke. Étkezésnél először a macskának adtak enni, aztán egy picit kilötykölték a tálat, és adtak nekem is be300
