Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 4. szám - Páskándi Géza: A koponyarablók avagy: Chaplin koporsója. Kesernyés komédia, tudományos krimi
(Szolga be.) SZOLGA: Valami úri népek vannak itt. GALL: Kik? SZOLGA: Mittudomén, valami híres hölgyek és egy úr. Nem mondták meg a nevüket. GALL (rövid szünet után): Biztos nem a „mecénások”? Engedje be őket... (Bejön Haydn nagynénje, unokahúga és Esterházy Miklós. A hölgyek afféle rokokó-figurák.) ESTERHÁZY: Professzor úr, engedel- met. Esterházy Miklós vagyok, Haydn zeneszerző bensőséges embere voltam: a hölgyek pedig a lángelméjű muzsikus nagynénje és unokahúga ... GALL: Mivel szolgálhatok? (Szavába vágott.) NAGYNÉNI: Ó, professzor úr, ha istent ismer, adja vissza azt a koponyát. Nem kellhet az magának igazán. (Szenilis.) UNOKAHŰG (szép szemeket vet Gálira): Tudja, a mi családunk nagyon, de nagyon ragaszkodnék hozzá. És ön sem bánná meg, mert mi a magunk részéről minden áldozatra képesek lennénk. Bizonyosak vagyunk, hogy nem ön saját kezével tulajdonította el... Mi roppant nagyra becsüljük önt és munkásságát... Én magam is mindig nagy izgalommal olvastam kutatásairól, és az a szent borzongás, amely hatalmába keríti az embert valahányszor erről a tudományról hall — engem sem került el. (Mélyen néz rá, hogy maga is beleborzong, már- már érzékien.) NAGYNÉNI: Annak a drága fiúnak a koponyáját... (Szipog.) ESTERHÁZY: Anyagiak tekintetében sem lennénk éppen fukarok, professzor úr. GALL: Távozzanak! Távozzanak! (Majdnem durván. A nők sikoltoznak.) NAGYNÉNI: Jesszus! Ez nemcsak koponyatolvaj, de vadember is! UNOKAHŰG: No, de milyen nyers! (Borzongva.) Óh, milyen nyers! (Kisietnek.) ESTERHÁZY: Nem szerettünk volna más módszerekhez folyamodni. Nem mi akartuk így, professzor! (Fenyegető gőg. Becsapja az ajtót.) GALL: Ne! Ne engedjétek. Figyeljetek nagyon oda. Mindenre. Nagyon. (Halkan.) Senki sem sajátíthat ki egy gondolatot. Senki. 18. A függöny előtt Broca áll. BROCA: Hányatott élete volt. Sok hántás érte. Csak később tisztázódott igazán minden ügye. Gyakran járt úgy, mint az az ember, aki annyira elmerül gondolataiban, hogy nem veszi észre: éppen átmegy egy kifeszített kötélen. Pedig nem is kötéltáncos. így ment át Franz Joseph Gall az idő olykor igen vékonyka kötelén, hogy átjusson egy más, egy újabb idő oldalára, ahol már meleg és megbecsülő karok fogadják. NARRÁTOR (berohan): Hölgyeim, uraim! A legfrissebb újság! Ellopták a világhírű komikus színész, Charlie Chaplin koporsóját! Nem tudni, ki tette és mi okból. Valamilyen hitbeli fanatizmus, a rajongók, esetleg egyszerű sírrablás, netán stílszerű tréfa volt — ki tudhatná? (Bejön Nyomozó.) Maga sem tudja, nyomozó úr? NYOMOZÓ (megvonja a vállát): Mit lehessen tudni. Majd csak kiderül. NARRÁTOR (gúnyosan): Pedig már Franz Joseph Gall sem él. Sőt fanatikus diákjai sem, akik nagy emberek fejét méricskélték, hogy az ember minden titkát megfejthessék. Különben is az igazi sírrablókat végül is elfogták. Szóval már Gall professzor sem él. NYOMOZÓ: Mit célozgat? A tudomány nem szokott tévedni? Hát a pápa? Nahát akkor: éppen mi legyünk csalhatatlanok? (Egykedvűen kimegy.) NARRÁTOR: Eltérítették volna a nagy Chaplin koporsóját is, mint valami repülőt? Tán Damoklész kardjaként lebeg fejünk fölött Chaplin örök koporsója? Ki tudhatná. Egy dolgunk van. Emlékezzünk az ismétlődésekre. Ez az egyetlen dolgunk. (Kimegy.) BROCA: Emlékezzünk a meghajszolt tudományra. (Meghajlás, el, függöny.) VÉGE 299
