Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 3. szám - SZEMLE - Laczkó András: "Nem mindegy, miként élünk" - Illés Endre: Izabella és testvérei -

gyűlöletté, miként válik olyan súlyos teherré, ami elbírhatatlan. Az érzett és tudott szégyentől, hazugságtól, „ős aljasságtól” szabadulni vágyás mondatja Trisztánnal a gyűlölet szavait. Ráeszmél, hogy a kisebb bűn nagyobbat szül, hogy a minden áron való palástolás rosszabb, mint nyílt színvallás, mert így (ha ténylegesen még nem is) lelkében gyilkossá válhat az ember. Nagy jelenete a drámának, amikor ezt Izolda szemébe mondja:

Hazugság, rossz varázslat, tarka pára! Ez a te ragyogásod Csillogó bűn, erőszak, átok,

Határtalan önzésed, aminek Feláldoznád a földet, az eget —

Mert lelkedben gyilkos vagy már,

Szeszélyedért vért ontanál —

Gyűlöllek! En gyűlölöm a szerelmedet.

Így elviselhetetlen az élet. De van-e más lehetőség? A szerzők Trisztán sorsában mutatnak egy ösvényt; a menekülést. A máshol, más körülmények közötti újrakezdést. Ez azonban — hamar tudatosul a főhősben — csak tüneti kezelés, csak elodázott megoldás. Mert a hazugság, amit elkezdett, tovább kíséri, szorítja, emészti. Illés a szerelmesek példáján át azt mutatja meg, hogy miért nem szabad elfödni a tiszta érzelmeket, hogy hamis úton el nem érhető a boldogság, mégesak a megnyugvás sem. Vállalni kell a tisztaság és nyíltság feláldozást adó tragikumát. A drámai megoldás: a halál. Azt jelzi ez, hogy Illés bizonyos pesszimizmussal tekint a Trisztánéhoz hasonló élethelyzetekre? Csak a kíméletlen vágás, az önpusztítás útja adott? Nem. Az ember ellen soha nem szólt az író, mindig csak érte. Hogy ott, amikor az első lépést megtenné, még azelőtt keresse a bűnnek ellentmondó megoldást, álorca helyett nyíltsággal. Trisztán — és még számos Illés Endre-i hős bizonyítja — csalfa hit az, hogy lehet életet cserélni. S ami adott, azt úgy kell élni, hogy az önbecsülés soha ne csorbuljon.

Húsz évnyi idő választja el egymástól a Trisztánt és a Spanyol Izabellát. Nem azért említem ezt, mintha az időnek különösebb jelentőséget tulajdonítanék, de meg keli jegyezni, hogy a két mű közötti távolság bizonyos változásokat mutat Illés drámai világában. Izabella két „testvére” hagyományosabb szerkezettel készült, időrend és konfliktusok csaknem együtt haladnak, s szembetűnő az is, hogy viszonylag kevés szereplőik száma. A Spanyol Izabella megtörni látszik a hagyományt, csaknem ötven szereplője van. Az utóbbi dráma folytatója és összegzője egyben az írói szemléletnek. Összegző, mert a művészi teljesség oly elevenséggel hatja át, amilyennel ennyire ösz- szetetten más művekben nem találkoztunk.

A dráma belső szerkezete ugyancsak eltérést mutat. Két részben készült, s a kettő között is építkezési különbségek vannak. Az elsőt keretjáték fogja egybe: Izabella gyón a gyónta tójának, Talaverának, és az elmondottak megelevenedése maga a drámai történet. A múlt idéződik meg a királynő előtt, miként lett lenézett leányból uralkodó, szuverénből a hatalmas birodalom ura. Az expozíciót telítette meg jelentős tartalommal a szerző, hogy amikor azután kellő mértékig feszültek az indulatok, időrendben vigye tovább a cselekményt.

A drámai szerkezet erősítést kap a lélektani ábrázolás gazdagságától, amely a Trisztánt és a Vörös és feketét ugyancsak jellemezte. A történések tömörítése, eseménysorok összevonása mindhárom műben pontosan és jól követhetően történt. A kihagyások, időbeli változások közti hidat a figurák belső egysége teremti meg.

A kötetet záró alkotás újsága a másik kettővel szemben, hogy nem átdolgozás, hanem igazi történelmi dráma. Alakjai és helyzetei a XV. századi Spanyolországot idézik, a történelmet elevenítik meg. A mű nem példatárnak tekinti a históriát, ha281