Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 3. szám - SZEMLE - Laczkó András: "Nem mindegy, miként élünk" - Illés Endre: Izabella és testvérei -
Örömmel fogják a kötet idősebb olvasói felismerni Sipos verseiben saját ifjúkori hitüket, mellyel megforgatni vágytak a világot: az ifjabbak pedig felfedezni, hogy lehet magyar nyelven szépségeket mondani, s teremteni olyan világot, melyben ember szeretheti az embert; s hogy ezért az eszméért és népért érdemes élni, és úgy élni, hogy meghal nélkülünk. Ránkbízatott — a poszthumusz kötet olvasóira, hogy átgondoljuk egy harcos élet tanulságainak folytatásaként a magányba zártság, a korai halál tanulságait is. Ezen a világon nincsenek angyalok, csak janicsárok, szatócsok, ágyúgyárosok, robotemberek, szárnyatlan szenvedők — teremtsünk hát különbet önmagunknál, teremtsünk angyalt! — a kívánság, egy forradalmár költő, „sarzsi nélkül is tábornok” jámbor óhaja, számunkra már paranccsá vált, pontosabban feladattá. Ez a legkevesebb, amit felfoghatunk és követhetünk Sipos költői-szépírói életművéből, a Hétvége verseiből; ha felelősek akarunk lenni eszméhez és néphez, „a sír körül zsoltárt éneklők / a mozgalmi dalokat éneklők / a mindig újrakezdők / mindig mást akarók, / az éjszaka is más gondjain virrasztók” világához. (Sipos Gyula: Hétvége. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978.) SZÍJÁRTÓ ISTVÁN „Nem mindegy, miként élünk” — ILLÉS ENDRE: IZABELLA ÉS TESTVÉREI —Több mint egy évtizede fejtette ki egyik írásában Illés Endre, hogy színdarab születéséhez mindig egy figurára van szükség, egy hálóba került ember vergődéséré. Ez az indulópont, amelyből kiteljesíthető a sors. Mostani kötetének hősei mind a körülmények szorításában élnek. Ez a helyzet teszi aktuálissá a mai olvasó (és néző) számára Stendhal közel százötven év előtti regényének alakjait, konfliktusait. A fordítói munka mellett a regény színpadra állítását nyilván az is inspirálta, hogy a mű megőrizte elevenségét. A Vörös és fekete alcíme szerint voltaképpen „Krónika 1830-ból”, de a leíró jelleg — kitűnően érezte meg Illés — csak külsődleges elem, az a társadalomkép, amelyet Stendhal elénk tár, hátterét és jellegét határozza meg a szerelmeknek. A regény időtlenségének és modernségének forrása az író lélekisme- rete, a lelki folyamatok elemzésének rendkívüli gazdagsága és hitele. A három ember és bennük változó-alakuló érzelmek a belső világok láttatásának sok lehetőségét adták Illés kezébe. A színpadi változat Julien Sorelje is nagy lehetőségek után vágyódó fiatalember, akinek a kor és a mozgásban lévő társadalom felkínálta az érvényesülést, képességei kibontakoztatását. A többi szereplő szavaiban természetszerűleg ott van Julien magatartásának indoklása, hiszen ha olyan jó képességű és nagy műveltségű ember, amilyen de la Mole márki, az élet célját egy rendjelben és a király jelenlétében történő leülés privilégiumában látja, akkor Söreinek mindenképpen igaza van: a fölfelé törekvés az ő útja. Megkísérli ezt járni, s hogy mégsem sikerül neki, annak magyarázatát Illés jellemébe rejtette: van benne undorodás a karriertől és tiszta vágyódás a gyermeki édenkert iránt. A karrierizmus drámáját vitte színpadra Illés? Kétségkívül. De ezzel együtt az ellenforradalom lelki mechanizmusát. Az alapműről Nagy Péter jegyezte meg, hogy a zsírosabb koncért kapkodó szeminaristáktól de la Mole márki összeesküvéséig az ellenforradalmi alkatnak számos jellemző figurája jelenik meg. Ezek közül többet értő kézzel és formáló erővel emelt ki Illés. Fő kérdés, lehet-e igazi világ a képmutatás? Soréi Mathilde szerelmi vallomása után határozza el, hogy visszaél jótevője bizalmával. Az átdolgozás élesen kiemeli ennek a fordulópontnak a jelentőségét, mert itt tárulhat fel a főhős lelkének valós mélysége, aki (Aragon írta róla) nem választhatott más egyenruhát, csak feketét. A 279
