Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 3. szám - SZEMLE - Szíjártó István: "S nem tudom, szentek voltunk vagy bolondok"

ne a nő és férfi a férfi.” Ezek a köznapi események még csodákat tehetnénk, — de van-e még, ki igényli ezeket a csodákat?

A Sipos által képviselt közéleti líra-típusnak az igazmondás a legfőbb mértéke, határozott karaktere mindig felismerhetően szólalt meg. A Hétvége című verse először 1S74 július 7-én a Népszabadságban jelent meg, majd átvette a Látóhatár. Több ez a vers, mint vizualitás, mint képszerű költészet. „A kor lemosta az álarcokat /lemosta lelkünk ránk kövesült mocskát.” A kritikusan bíráló sorok nyilván nem rokonszenvesek mindenki számára, csakhogy ez nem puszta bírálgatás. Itt orsóról a fonál — köznapi élethelyzeteinkben letekeredik az első versszak szerkezeti egységéről egész életünk. Nem egy ember, nem egy generáció sorsa, mindnyájunk élete... „Élhetnénk szépen elrendezve mind, itt van előttünk a kincses sziget, az örök béke: s mi a part előtt megöljük egymást üveggyöngyökért?” Tárgyilagos hangneme, néha ironikus hangvétele ellenére (mellett) inkább indulatos ez a vers, s rendkívül szuggesz- tív hatást kelt az olvasójában. Képgazdagsága okozza, hogy vizuális hatása átlag feletti, (miként erről 20 fiatal több oldalas versértelmezéseit olvasva is meggyőződhettem.)

Sipos Gyula gyógyítónak jelentkezett, nem papos megbékéltetőnek (Még ha akadtak is, akik ezt olvasták ki írásaiból.) Ebben a versében is már-már tematikus nyerseséggel keresi az igazságot, bízva változásban és váitoztathatóban.

Az őszinteség, melegség, lelkesedés hiánya, elkényelmesedésünk és egymás sorsa iránti közömbösségünk — ez igazán korunk betegsége. Aki egyszer megtapasztalta a másokért élni mámorát: amikor „nem kőtáblákban élt a törvény: bennünk”; amikor „nem a részegség diktálta a nótát,” s az órának nem volt mutatója, mert a tennivalók határozták meg a munkaidőt, az joggal írhatja: „Az én életemben volt egy korszak, amikor nap-nap után a gyakorlatban igazolódott az a tanítás, hogy az ember megváltoztatható, hiszen a népi kollégiumokban a szemünk előtt változtak a szerény és félénk parasztgyerekek bátor és határozott emberekké. Azt hittük, ez a szó ereje, aztán kiderült: csupán egy jó közösségben azzá tudtak lenni, ami-már bennük volt eredetileg is.” (Népszabadság 74. június 2. Műhelybeszélgetés Dányai Gáborral.)

Aki a kazah-vásár sokadalmában — „A hangszóró még az ünnepi műsor ! kemény szó-gombócait szavalta, / de már a sátrak oldalánál csöndben / három ka- zah. meg türkmén, meg ujgur rázendített egy régi-régi dalra j Meséljem most el a ta- szári búcsút, ahol összegyűlt a népes rokonság? Egy ölelésből megismertük egymást, És mind tudták, merre van Magyarország.” — így otthon tud lenni, aki ifjúkorénak nagy álmát, a szomszéd-népekkel való őszinte megértésen és jóakaraton alapuló barátságot halálig őrizni tudja; s végső üzenetében eszünkhöz — szívünkhöz szólni képes; — jelentős költő, „ha majd ősöket kerestek egyszer, hiszen nektek is kellenek ősök, / megtaláljátok a mi hitünket. Megtaláljátok a csontjainkat, árokparton, vagy a döggödörben, 1 véletlenül díszsírhelyen is. S megtudjátok: ez a kor mi voltunk. / Mi őriztük meg a parazsat, amely nélkül kihűlne a föld. Bűneink és tévedéseink / nagyok voltak. És nagy volt a tett. mellyel megalkottunk egy világot. ..”

Á farkasréti temetőben Sipos Gyula kopjafáján (Kiss Sándor szobrászművész alkotása) egyik utolsó versének sorai olvashatók: „hátra nem nézve jöttem, / ordítok ebben a csöndben, se orgyilkos, se hívő, senki nincs mögöttem.”

A Számvetés egy generáció legjobbjainak rezignált bölcsessége: „Becsaptak bennünket érzelmeink. Kihajtott nyakú fehér ingben jártunk, / még akkor is, / mikor az okos emberek hőmérője már mínusz tíz fokot mutatott...”

Igaz, amire Tamási Lajos figyelmeztetett: a hátrahagyott versek nem a sejtelmes homályt, hanem a gondverte földet mutatják be. Aki a szívében hordott jó ügy felől közelíti életünk jelentőségeit; az soha nem törődhetett bele, hogy bárkik augusztusi tűzijátékká degradálják azt a lángot, mely először a Batthyány-mécses lángjánál lobbant országos fényűvé. A tribünök rangsorai, a hitel nélküli szólamok, a megfoghatatlan függőségi viszonyok, a kiszolgáltatottság, öntudatunk homályai ellen perlő verseket olvashatunk ebben a 70 oldalas — s könyvesboltjainfcból jórészt már eltűnt kis füzetben.

278