Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 3. szám - SZOCIOGRÁFIA - Kunszabó Ferenc: Alapállás, A szociográfiáról - egy készülő szociográfia ürügyén
keleti eredetet tartjuk fontosabbnak, hol az európai civilizációhoz való tartozást, illetve ki ezt, ki azt, sokszor egyidőben. Éppen ezért nem elég koncepciózus, nem elég hatásos és eredményes a magyar társadalomtan sem, kezdeteitől mindmáig. Gyakran túlteng benne bizonyos álmodozás, lágyság, irodalmiság, ami nincs a maga helyén, illetve mértékében. Híján van a kellő ésszerűségnek, célratörésnek, de még azt is leírom, hogy ridegségnek és attraktivitásnak. — Ebből a negyedik sajátosságból következik, hogy a fő erősség: a népre, a néphez apellálás is gyengeséggé változik bizonyos szakaszokban. Eltúlozza a népbarátságot, minden megoldás lehetőségét a népben látja, következésképpen széppé, tisztává varázsolja a milliókat, vagyis misztifikálja. S pontosan azokban a korokban jelentkezik ez, miikor az idő, a külső és belső erőviszonyok nem kedveznek a társadalmi előhaladásnak, mikor a megoldást tervezők tábora a leggyengébb. Széchenyi István éppen akkor írja Kelet Népe című könyvét, mikor veszni látja saját koncepcióját, mert a reformnemzedék már-már forradalmi szárnya, Kossuthék illetve a centristák, Eötvösök szinte minden problémánk megoldását nyugati eszmék, módozatok alapján tudják elképzelni, kevés figyelemmel az ország sajátosságaira, történelmi tradícióira. S mikor figyelmez ugyanerre Kossuth Lajos? Mikor alapozza a magyar nemzet kivívandó függetlenségét a dunavölgyi szövetségre? Az emigrációban. Amikor a leggyengébb. És mely időben alakul meg a Nyugat című folyóirat? Mikor a magyar nagyhatalmi ábrándok egyre gyakrabban ütik föl a fejüket, óhatatlanul sovinizmussal keveredve, s mikor egyre világosabbá válik, hogy az európai ellentétek során mi éppen azzal a Nyugattal vagy annak egy részével fogunk szembekerülni, amelyikre oly igen szeretnénk hajazni, immár ezer éve. De mikor indult a Kelet Népe, a folyóirat, amelyik nem csupán a címet, hanem Széchenyi ezirányú örökségét is folytatni igyekezett?... Kelet... Nyugat... újra itt a kettősség, a földrajzi-történelmi meghatározottságú magyar megoldatlanságok gyökere — s ha most a szimbólumokat némi fordulattal fogalmakká tágítom, akkor itt van például a népiség és urbánusság, mint a két világháború közötti ország szellemi életének egyik vonulatpárja. Ahogyan távolodunk az időben, úgy válik egyre bizonyosabbá, hogy a kettő kiegészítette egymást, sőt, hogy törvényszerűen keletkeztek, s hasonló ellentétpárok keletkeznek mindaddig, amíg a kornak megfelelő, de egységes magyar koncepció ki nem alakul — ám itt és most nem erről van szó elsősorban, hanem arról, hogy bár az urbánusok főként eszmékre és azok átvételére, valamint a polgárságra, a városra, sőt a városokat lakó tömegekre apelláltak, s bár a népiek elsősorban a történelmi gyökerekre, a hagyományokra, a nép megtartó erejére hivatkoztak — objektíve mindketten annak a képnek a kiformálásához járultak hozzá, hogy a nép az falun van, hogy a nép csak a parasztság. Még akkor is így van ez, ha az egyik táborbeliek kitekintettek a másik fogalomvilágára, s ha számosán azok közül, akik ide vagy oda számították magukat, voltaképpen egyik csoporthoz sem tartoztak, mert az egyetemesebb, az érvényesebb gondolkodást, szellemiséget törekedtek képviselni. Ide vagy oda, így vagy úgy, az irodalomban és a közvéleményben a XX. század közepére egyedül nagyhatású lett az a képlet, hogy a nép = parasztság, a parasztság = őserő, megmaradás. Akkor alakult ez ki, mikor a paraszt már régen nem akart paraszt maradni, mikor már évtizedek óta folyt az erőteljes iparosodás, és látható volt, hogy a kornak megfelelő gazdasági szerkezet kialakulása a lakosság nagymértékű migrációjával, urbanizációjával fog együttjárni. Nézzük csak meg, hogy a Trianon után indult felfedező irodalom, benne a Magyarország felfedezése sorozat milyen témákkal foglalkozik? De milyenekkel azok, amik ebben a tárgykörben már az első világháború előtt keletkeztek, de fajmagyar- kodó felhangjaik vagy szerzőik politikai szereplése miatt nem emlegetjük, illetve nem adjuk ki? S ha van szociográfia, illetve irodalom, amelyik egyéb társadalmi osztályokkal, rétegekkel foglalkozik, akkor abban is a népi eredet, az ősi gyökér, illetve ezek hiánya hangsúlyozódik. S ha még mindig van (mert van) más vonulat, amelyik a munkásosztályt veszi tárgyául — Móricz Zsigmond egyes riportjai, novellái, Gelléri 270
