Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 3. szám - Székely Ákos: A és B oldal között
SZÉKELY ÁKOS A és B oldal között í Szekrényekből, fiókokból, ágy alól, szőnyeg alól, a legképtelenebb helyekről kellett naponta előkotorni a játékokat. Néha átkerültek a szomszéd szobába, de valami kisodorta őket a konyhába, sőt az előszobába is. (Még jó, hogy soha nem volt nyitva az ajtó.) Aztán egyszer csak nem kellett, nem lehetett elrakodni többé. Azóta minden szanaszéjjel. Minden, mintha csak ottfelejtették volna, véglegesen és tökéletesen a helyén. 2 A folyosó szűk volt és sötét. A fal mellett szorosan egymáshoz támaszkodva nagy barna szekrények álltak, hosszú sorban követték az alig észrevehető kanyarokat. Oldalt, a falban, közvetlenül a szekrények fölött rendszerint lámpák égtek, de fényüket alárendelték a bura kék üvegének. Volt idő, amikor kifeszített fekete esernyők jelentek meg a szekrények tetején, egymásra borultak, csörgött róluk a víz. Jól láttuk, mind gyakrabban nézegettek felénk. Aztán közelebb jöttek, beszélgetni kezdtek velünk, játékainkat visszakaptuk. Egyszerre nagyon kedvesek lettek. Fejünket tapogatták, hátunkat veregették, kézről kézre adtak bennünket, felöltöztettek, sorba állítottak. Nem lehetett kitérni előlük.' Elindultunk. Mi történhetett velük? Játékainkat is visszakaptuk. A veszteségeink már egészen súlyosak voltak. Nehezen tartottuk magunkat; a minden oldalról ránknehezedő nyomással szemben tehetetlennek bizonyultunk. Sötétedett? Vagy csak a várakozástól feketedett az arcunk? Talán ekkor még valóban akartunk mondani valami fontosat. De most is a hangunkat veszítettük el először, szinte a mondat közepén, mintha csak hirtelen meggondoltuk volna a dolgot. A mieink különös módon álldogáltak: szembefordulva m háttal egymásnak, itt benn is már valahogy a falakon kívül. Az árulás maradt egyetlen fegyverünk. Hajnal volt talán? Vagy alkonyat, késő délután? Itt vannak, mondtuk, amikor a tenger felől valószínűtlen gyorsasággal közeledtek. Valójában egyikünk sem tudott mit mondani. Tágra nyílt szemmel néztük, ahogy partra szálltak, vagy szemünk csukva volt, lent feküdtünk a földön, az öböl vizében. Hideg volt-e a vas, amely körbejárt, vagy meleg, mikor éreztük, belénk hatolt —, s éreztük-e egyáltalán? A fának, mintha lombtalan lenne, nem volt árnyéka. Az öregasszony a játszótér piros padjaira rakta ki ágyneműit, meglepően sokat, több ágyra valót is. Dunyhák, vánkosok kövéren, rózsaszínen olvadoztak a tűző napon. Dél volt. A sárga ragyogásban fent, nagyon magason madárhad távoli villanásai — 231
