Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 3. szám - Varga Csaba: Ülve álmodozók
Éjjel. A paplan alá bújok, gondolkozom, ha gondolkozom egyáltalán. Ketyeg az óra. Ez bizonyosság arra, hogy az élet mégsem állt meg. Csütörtök. Kurafi másnapos, az arcába bámulok. Péntek. Semmi. Hétfő. Hónapok óta nem táncoltam, jó lenne pörögni egyet, vad ütemre mozogni, a legújabb táncot ropni. Erzsébet talán megérzi, hogy enyhíteni kell sóvárgásaimon, mert ebéd után hozzám lép és azt mondja, öt órakor találkozzunk a hídfőnél. Találkozunk. Erzsébet szendén pislog, idegenkedve vizsgálgat, mert szülei a lelkére kötötték, hogy tudja meg tőlem, hány szobás házunk van. Nem megvetendő lány, mert bevallja hogy erre csak szülei kíváncsiak. Én sem vagyok megvetendő fiú, mivel kapásból azt lódítom, hogy négy szobás házunk van. Pedig a harmadik szobáról is csak álmodozunk. A lány láthatóan örül, mert elképzeli, hogy szülei is örülni fognak, ezért még a folyópartra is hajlandó követni. Egy órával később örömre vágyok én is, ha már boldog nem lehetek. Benyúlok a lány blúza alá. Nem tiltakozik. Ettől megbátorodom, megfogom Erzsébet kezét és bedugom az én ingem alá, hogy legalább egyszer simogasson meg. Kirántja a kezét! Kedd. Felemelték az órabéremet. Murafiét is. Szúrófi mellbe bök. Nem véletlen, mondja. Dühösen sziszegek. Pénteken kint hasalok a kertben. Ez talán már az utolsó meleg nap. Apám fát vág, repülnek a forgácsok. A banda régen volt együtt, magamra ítélnek. Az előbb nagybátyámtól jött levél, anyám átszalad a szomszédba, hogy elpletykálja a jó hírt. Mehetnékem van valahová ... Apám szeme még tartóztat, kiveszem a kezéből a baltát és vágom a fáf, hogy hamarább szabad legyek. Péntek este. Elmegyek Szúrófiékhoz, az úton arra gondolok, hogy ő bánt a legtöbbet, mégis őt becsülöm a legjobban, mert általában nem értelmetlenül szurkál. Csak a húgát találom otthon, aki süteménnyel kínál. Kurafiék háza előtt megtorpanok, nincs kedvem benyitni a kertkapun. Később televíziót nézek. Nálunk. Vasárnap. Moziba megyünk, francia kalandfilmet vetítenek. Előttünk gimnazista lányok ülnek, nem nagyon pislognak felénk. Murafi nincs velünk. A mozi után járjuk a várost, nincs pénzünk sörözni. Hétfő. Tegnap azt hallottam, hogy Mária férjhez megy. A fiúk nevettek, amikor elsápadtam. Ma Murafi fülembe súgja, hogy az egyetemről jövet Máriát látta. Sírt. Szombat. A polcról találomra leemelek egy könyvet, még a gimnáziumban kaptam jutalmul. Lapozgatok benne, de hiába olvasom a sorokat. Ady verseitől az én fájdalmam nem múlik. Anyám hiába faggat. Magányom több örömet ad, mint Erzsébet tiltakozó mozdulata. Vasárnap éjjel. Teljes a rendetlenség bennem. Holnaptól valamit másképpen kellene csinálni. Hétfő. Reggel Murafi elkocog mellettem. Nem vett volna észre? Már mérnöknek érzi magát? Hétfő dél. Mi lesz? Hétfőn, később. Nem találom a csúcstitkárt. Kedd. Szúrófi, Murafi, Kurafi, és én Bírófi nem találkozunk. Megnézem a TV-híradót. Háború, gyilkosság, ünnepség, évforduló, őszi tárlat. Csend. Szerda. Megint a csúcstitkárnál vagyok. Tárgyal, megvárom. Képeslapokat 229
