Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 3. szám - Héra Zoltán: Regék Kemenes-Gileádról (vers)

És szállongott és csapongóit. Dér-ezüst éjben, hold alatt, maga magának bújdokolt,- rebbentett szét indákat, ha száruk nagyon egybeforrt, s eleven ostort is, összefont kígyólányt s kígyófiút.

Szelte át az éjszakát, fésült híven vérvadont.

Hol kakukk fészket orozott, hol rézmakk ezüst csalitra hullt, ott ő nagyon suhogott.

Vén út ahol kucorgott, néma szarvasbogarat sárba ahol hold aszalt, számyazott meg szárnyazott, éjkirály, uralkodott.

S lett olyan, ki fölkeres szurkos emberodúkat.

Ahol lámpa rubinlott, karbol-ablak derengett — bába reményt fürdetett, javas pátyolt beteget —, huhú-hanggal adva jelt, kéményeken megpihent: sóhajokra ráfelelt, sorsokra hanggal zúzos keresztet vetett.

Vagy látogatott bölcseket, kik az éjben böngésznek bagoly vastag könyveket: egerésznek betűket, hörcsögölnek szavakat, összeraknak s szétszednek: gyúrnak egybe szörnyeket.

Majd — csöndjében új történet, karmában új fejezet, tollában új versezet — elmondta, egy tavasszal mint lett vége mindennek: nászvakított, nászsüket, ahogy összevissza keringett, hópehelyként hullongott, s — begytelen — begyeskedett.

214