Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 3. szám - Héra Zoltán: Regék Kemenes-Gileádról (vers)
Fölfújt pihét, bánatot, hergelődvén léprement, vadász-bátyám foglya lett, folyosónknak csúfja lett, s tanítómul megjelent, hullatni rám csöndeket, strázsálni deleimet, sárgaszemű, szórni rám zöld szememre, fényeket, borostyánkő-szépeket. DÜLVA, LEVERVE Az az iram: szökés menedék-földre érkezés-évben! Her édes elől? Az anyagyilkoló elől futott szekéren s vicinálison az a három. „Ne legyen anyja! Ne legyen anyja!” Jövők nagy-ura, az újszülött nagy-irigye, így döntött. „Halljon meg F. Mária!” — míg futottak ők ott, — míg futhattak együtt — ezt sürgönyözték távíró póznák s távirász tücskök. Az asszony, az a kiszemelt, csupa-pír anya! „Látom véremet, edénybe föl megy az. Látom, a megszívott lopóedény hasát kitölti az: folyatják, ujjal szétosztják sok csorba palackba. Csurgassák véremet vissza!” — Míg volt heve, míg volt szava, az asszony, a lángütött, az életért így könyörgött. S a kisded, kire pólyája vattázott csendet! Kit ragály-sarokba különítettek. Akiért — „nincs anyja, nincs anyja” — motyogtak fehér-gyász imát Orsolya-szűzek.
