Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 2. szám - SZEMLE - Kelemen Lajos: "A tengert nekem kell megteremtenem" - Szőllősi Zoltán pályaképe -
NEM TUDOK NEKTEK SEMMIT SE MONDANI 1. mert nem akarok másokat ismételni 2. mert nem akarom ismételni magam 3. mert másokat ismételtek 4. mert ismétlitek magatokat 5. mert mondani akartok valamit 6. mert nem akarok mondani semmit 7. mert semmi sem történik velem 8. mert semmi sem történik veletek 9. mert a dolgok mindig másutt történnek, ahol nem történik semmi Ez a polgár- és olvasóbosszantó vallomás nem egyperces novella, hanem mélységesen őszinte nemzedéki vallomás, mint mondottuk, kissé elkésett, de azért érvényes, hiszen ma az induló ír ók-költők jó része már lélekben is lemondott a „társadalmi megbízatásról”, egyszerűen önmagát akarja kifejezni, és punktum. Ez nem azt jelenti, hogy a legjobbak nem fogják megtalálni, kivívni, megszenvedni ezt a társadalmi megbízatást, de pillanatnyilag megjelenésük a Kiadó, az ő és néhány olvasójuk magánügye. Ebben a közegben a jelenség blöffszerű, szánalmas tagadása volna, ha Temesi kozmetikázott novelláskötettel lépett volna az irodalmi porondra, kihagyogatva az esetlegességeket, a véletlen sztorikat, amelyekből — úgy érzi — eddigi élete összeállt. Te- mesiben megvan az a Rimbaud-hoz hasonló csodálatos képesség is, hogy bármelyik' pillanatban abbahagyja az írást, és elmenjen oroszlánvadásznak, és akkor kritikusi jóslatom, amely szerint Temesi Ferenc bői jelentős író lesz, engem kínos helyzetbe sodor — de mivel Magyarországon oroszlánvadászatra aligha nyílik kilátás, feltehető, hogy Temesi — jobb híján — jelentős írót képez magából. Szqkás mondani, hogy a tehetség igazi próbája a második kötet (a második után, hogy a harmadik, stb.), s e közhelyből annyit igaznak érzek, hogy hasonló tartalmú-szemléletű második kötet Temesitől engem (is) ingerültséggel töltene el, mert amit az ember már tud, azt ugyanúgy ne csinálja. Hogy mit kellene írnia, és hogyan, azt nem tudom, hia tudnám, nem „mentem volna le” Temesi Ferencért a könyvesboltba sem, hanem magam írnám meg, de remélem, ő már tudja. szentmihAlyi szabó Péter „A tengert nekem kell megteremtenem” SZÖLLÖSI ZOLTÁN PÁLYAKÉPE Az olvasó közel egy évtizede találkozhatott először különböző folyóiratokban, lapokban azzal a generációval, amit újabb költészetünkben egyebek közt Nagy Gáspár, Pintér Lajos, Botár Attila, Pass Lajos, Pécsi Gabriella, Aczél Géza, Döbrentei Kornél és természetesen Szöllősi Zoltán képvisel. Közülük a szerencsésebbek előbb, mások később (vagy még egyáltalán nem) jutottak el az első kötetig. Ha e korántsem teljes névsor maradéktalanul kiegészíthető lenne, bizonnyal fel kéne jegyezni olyan költőket, is, akik a közelmúltban, esetleg éppen napjainkban jelentkeztek második könyvükkel; Szöllősi Zoltán közülük való: 1974-ben kinyomtatott Csontkorall című (Kozmosz Könyvek) kötete után, most Vacsora jégen (Szépirodalmi, 1978) címmel jelent meg újabb műve. Szöllősiék, mint mondtam, a 70-es évek elején indultak, s noha pályakezdésük nagyjából egyidejű, rájuk is érvényes, amit Fülöp László Élő költészet című munkájában a 60-as évek kezdetén sereglő költőtársakról írt: „...nem tarthatjuk [ti. 182
