Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 2. szám - TANULMÁNY - Fogarassy Miklós: Világosság/sötétség (Nádas Péter prózájáról)

(ami egyrészt elevenen groteszk, másrészt igyekvőén konstruált módon történik meg) az eseiménymenet végső kifutásában autentikus és esztétikailag ismét teljes „vissza­játszását” tudja adni. A szeretet ölelésével a megérkezés pillanatában test és lélek- közelben álló intézeti barát — Vilmos — „Jézus-szerűségével” (perénél ott van mel­lette a két lator is) és ennek a jelzésnek a rejtettségével az 50-es évekbeli nevelőott­hon realitásának színpadára hozza ki ezt. Azzal, hogy ezen a szeretet-kapcsolaton ke­resztül a korra és az embersors múltjára vonatkozó ..Perek” összekapcsolására fino­man módot ad. Mutatja, de nem mondja. S ha úgy tűnne, hogy ezzel magyarázatunk és értékelésünk ellentmondásba került, hisz a biblikus családtörténeti fejezetek nél­kül ide, ehhez a többértelmű képsorhoz sem juthatna el az író — akkor az helyén- valóan látszik így. Az a fajta léptéknövelés, vonatkozás-tágítás, amelyet Nádas Péter ebben a regényben végigvisz, s ugyanakkor mégis egy hat-nyolcéves gyerek szemszö­géhez igazodik, magába rejti e kétélűség veszélyét. Ismételjük itt meg mégegyszer azt, amiről, írásunk elején is szóltunk: e törekvő „beavatkozás” nélkül tán kerekebb, problémótlainul formás lenne a mű, így viszont, bár mesterséges jelleget is kap, de lé­legzete tágasabb. Mint látható — s éppen az emlegetett utolsó fejezetben — már az első Nádas-regényben is megvan az a képesség, hogy az etikai konstrukció lélegzet- vételéből nyert oxigént a művészi anyag „véráramlásába” vezesse vissza végülis. S a pályakép, amelyet e regényelemzés mögé töredékesen vetíteni kívántunk, arra is felhívhatja a figyelmet, hogy, íme: mekkorát érett és nőtt, a már A bibiiá-ban szinte sűrítve megvolt írói világ belső tere. Ennek a folyamatnak a nyomon követése valamint az azt kitelj esi tő és továbbnyitó mű elemző értelmezése nemcsak egy esz­tétikai értéket tudatosíthat; Nádas írói útja a feladatvállalásról és írói szerepértelme­zésről, a „végig küzdésről” is nagyon megnyerő példát ad. S ez legalább olyan fontos, mint az „irodalom”. Valami olyan kifejtésének lehetünk tanúi, amely az epikum érzé- keletes terében a borzalom és a gyönyörűség egymásbazárt köreit egyre szélesebben rajzolja ki, de aminek egyre törekvőbb ábrázolása a bátorság és a bölcsesség útjának állomása is. Káldi Judit: Pireasz 154

Next

/
Thumbnails
Contents