Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 2. szám - TANULMÁNY - Fogarassy Miklós: Világosság/sötétség (Nádas Péter prózájáról)
tanulmány FOGARASSY MIKLÓS Világosság/ sötétség NÁDAS PÉTER PRÓZÁJÁRÓL Ha egy íróról elmondható, hogy műveiben megvan a szuverenitás, s hogy világlátása személyesen és eredeti módon hatja át ábrázolásmódját, akkor többnyire az is igaz, hogy az általa létrehozott epikumnak saját, bensőségesen dimenzionált térbelisége is van. Ahogy az elbeszélés eseményei, folyamatai e fiktív teret kialakítják és egyúttal be is járják, az olvasó számára is kirajzolódnak a fő tájékozódási irányok. Az érzelmek, indulatok, felsejlő és megmutatkozó értékek pólusai. Bizonyos „helyeken” fenyegető veszély-övezetek vannak. Élesen sebző kiszögellések meg lappangó csapdák, melyekben elveszni, elvérezni lehet. Vannak irányok, ahonnan meleg fények pászmái csapódnak be. E rejtelmes, megvilágosító belső forrás felé a vágy és a nosztalgia vonz — mintha arrafelé a világ és az én kínzó distanciái is oldódnának, mintha ott „kint” és „bent” egymásba ölelkezésére lehetőség adódna. Ez a fajta tagolt epikai tér a klasszikus, realista epika ábrázoló módszerénél is előbontható, a mé'-vlé- lektan tapasztalatai által is felszabadított modern epikában viszont fokozott jelentősége és szerepe tapasztalható. Nádas Péter epikájának fejlődésvonalán, mely a prózai megjelenítésben egy nagyon fegyelmezetten formált szubjektivitás és élesre metszett realizmus ötvözete felé halad, egyre nagyobb jelentőségét érezzük e virtuális térbeliség megjelenítésének. Az a törekvése, hogy a mozgásfolyamatok bonyolult összefüggéseit, áttünéseit, kapcsolatait egyre kidolgozottabb szerkezettel jelezze, talán legjobban abban demonstrálható, ahogy e benső, emberi tér „tttkszerűségéről” is egyre nagyobb mélységű képet ad. összhangban azzal az elbeszélésbe rejtett, de esztétikai, antropológiai írói elvvel, ami A bárány c. írásában olvasható: „Az ember titokzatos lény. Maga a titok.” Ezzel a művészi látásmóddal — pontosabban: a benne rejlő indíték fokozatos nyomon követésével — együttjáróan szorul háttérbe nála minden olyan epikai módszer, amely az emberi jelenségeket kézenfekvő, racionális okszerűségében láttatja meg, és természetesen hajlik a nem-lineáris időbeli kifejtés próza-formáihoz. Nádas célja ugyanis nem a „titokzatos lény” dolgainak megmagyarázása, hanem azok fénybeállítása, s e meg- nyilatkoztatásból adódó átvilágítása. Az alakok az élet pusztító-fenyegető és megtartó-megmentő erői között vergődve, tapogatózva létük homályos közegéből a „felismerés fokozatai” felé kapaszkodnak. S a műalkotás a maga erkölcsi értelmét voltaképpen abban a belső gesztusban teljesíti ki, hogy a kirajzolt szerkezetben, mozgás-rendszerben a megjelenítés, valamiféle „bölcsesség” átható szemléletével az ellentétek fölé is lendít... Nem mennyiségével, hanem elért értékeivel és tudatosan vállalt tendenciájával figyelemkeltő írói pálya első szakaszáról esik itt szó. Emlékezetes a színrelépés: amikor Nádas első írása 1965-ben egy folyóiratban megjelent, a tehetség és értékfelfedezés egyértelmű öröme, várakozása fordult egy akkor megismert alkotó neve felé. Az első 147
