Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 2. szám - TANULMÁNY - Fogarassy Miklós: Világosság/sötétség (Nádas Péter prózájáról)

írás áttetsző tisztasága, erkölcsi egyértelműsége, sőt naiv biztonságának valamiféle rejtett sugárzása: mérce maradt. Az ezt követő s napjainkig tartó tizenhárom év alatt három könyve jött ki: 1967-ben a pályanyitó A bibiiá-1 és A pince c. hosszabb elbeszélést tartalmazó kötet, 1969-ben egy újabb novellagyűjtemény, a Kulcskereső játék, majd legutóbb — 1977-ben — az Egy családregény vége: az első nagyobb szabású epikai mű. Ezekhez a pályaadatokhoz — a pontos értelmezés érdekében is — némi kiegészítést érdemes tenni. Mert igaz ugyan, hogy Nádas Péter az igényes feszességre törekvő, s ennek megfelelően lassan érlelő alkotók közé tartozik (s ez a tény művei szövegének érzékeny, finom szövedékén is megmutatkozik), a két utóbbi kötet megjelenése között eltelt nyolc éves időszak mégsem az ő érlelő csendjének idejeként értelmezendő. A „családregény” végén olvasható adat szerint ugyanis az 1972-ben lezárt műnek öt évet kellett megjelenésre várnia... A kiadási késés miatt így a pályaszemle készítője is szinte úgy érezheti: tárgya félig-meddig „irodalomtörténeti” jellegű. Tehát: tárgyunk Nádas Péter „regénye” és mindaz, ami 1965—1972-es írói időszakából ehhez értelmezőén, kiegészítőleg hozzá tartozónak ítélünk...

A „belső hívóbangokat” — szélesebb keretében — sokféleségükben is megnyilatkoztató regény: jelentős alkotás. A mai magyar prózában és az alkotó pályáján egyaránt. Az egy családregény vége több kritikusával ellentétben ezt a harmadik Nádas- könyvet (értékei mellett majd erről is szó lesz) jómagam nem ítélem remekműnek. De kitüntetett figyelemre méltónak — igen. Az igényesség, az esztétikai értékességre valló sokrétűség fedezetei mellett mondandójában is, formájában is igen fontos dolgokat „jelez”. Végigküzdve megteremt, organikussá igyekszik tenni egy olyan autonóm prózaformát, amely napjainkban — kész, el nem használt minták hiányában — talán csak így, csak ezen az úton haladva közelíthető. Ama bensőségesen dimenzionált epikai térrel erre kívántunk utalni. S szellemét tekintve is nagyratörő a vállalkozás. Hiszen miközben irodalmunkban a' „gyermektematika” igen általánossá vált, és a tárgykör ábrázolási mintái is viszonylag szélesen elterjedtek, ő nem elégszik meg — vállalva veszélyét — a témában benne rejlő lebegtetett, érzékeny felületek kidolgozásával. Hanem a gyermeki, archaikus, misztikus képzeletvilágot összenyitja az emberiség ősi alapmítoszaival, s a regény által közvetített vonatkozások körét úgy is tágítja, hogy — vállalva a szerkesztettséggel, epikai szintetizálással járó nehézségeket — az 50-es évek elejének politikai eseményeit, a gyermekhős sorsának tragikus kifejtését egyetemes erkölcsi vetületbe kívánja fogni. Irodalmunkban az ilyen törekvés és ösztökéltség ritka mint a fehér holló.

A „LAPPANGÓ” ÉS A „TITOKZATOS”

Ez a két fogalom ebben az esetben nem rokonértelmű. A „rossz és a „jó” egymásba- kapcsolódó, egymással küzdő többértelműsége rejlik jelentésük terében. Ahhoz, hogy Nádas műveinek alaprétegeit meghatározó szerepüket megmagyarázhassuk, eltérő irányokból is kell őket megközelítenünk.

„Álnok módon lapuló befurakodott, sötét dolgait rejtegető Ellenség! A hűség álarca mögé bújt, alakoskodó Áruló!” — az 1950 körüli évek paranoid légkörének, politikai pereinek, vádjainak, kiáltozásainak és elítéltetésainek az ilyen mondatok az apage Safanas-sztereotipiái. Nádas legtöbb írása ebben az időszakban játszódik, az eseményeknek egy olyan perifériáján, amely — paradox módon — ugyanakkor „középpontban” is van. S ez azért ilyen önellentmondásos „billenő helyzettel”, mert a gyerek-szemhatárról ábrázolják a világot, de a keretbe fogott emberi környezet — nagyonis kézenfekvőén — „beavatott”. A biblia, A fal, Sanyika, az Egy családregény vége eseményeinek tere is, ideje is nagyon pontosan körülhatárolható (s bár távolról, kor szerint kapcsolódik ide, A bárány c. elbeszélés is közéjük sorolható).

A színhely az a budai villanegyed, amelynek odaköltöztetett családjainak többsége a hatalom szigorúan szervezett hierarchiájának csúcsai felé helyezkedik el. Erről a szövevényes magaslatról, mégfya felnőtt szereplői korabeli tudatosságának szemszögét imitálná is az író (mint ahogy nem teszi), tágasan motivált szociológiai össz148