Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 2. szám - Tüskés Tibor: A portán (Részlet egy hosszabb szociográfiai munkából)

két. Mt nem megyünk hozzájuk semmiért, de ha valami bajuk van, mindjárt itt vannak. E,gy idő után ismét jöttek. Elszakadt az ékszíj, adjunk másikat, nem tudnak fejni. Most az egyszer még megcsináljuk, mondtam, de többet nem. Megfogadtam, nem engedek be közülük többet egyet se.

Ez az unokám, barackot hoz. Na, dobd le a ruhádat, fürödj meg. Még találsz a tartályban meleg vizet. Amikor a nagy hőségek voltak, az öntödében éjjel dolgoztak. Ma hazamentek már az emberek. Amikor végez a fürdéssel a gyerek, behívom a portára. Ettél-e pülühúst? Látom, nem érti. Még gyerek voltam, amikor a papa azt mondta: „Gyere, megfogjuk a pülüt. Láttam a pincénél.” Puskát adott a kezembe. A szőlőhegyen sok. pülü volt. A cserép és a léc közé szeret behúzódni. Meg a fákon tanyázik. Leböngészi az összes diót. Fogtunk egyet, megkészítettük pörköltnek. Jó zsíros húsa volt. Nem lehetett rossz, mogyoróval meg dióval él. De jó lesz neked egy kis maradék lecsó is? Ugye? „Jó lesz, nagyapám.”

Sötétedik. Fél kilenckor elküldöm a gyereket. Napközben jobban elmegy az idő, az éjszaka hosszú. Különösen télen. De nem panaszkodom. Megszoktam már. Szeretem a kivilágított várost, az éjszaka fényeit. Megkeresem képzeletben az utcákat, a tereket, a nagyobb épületeket, a székesegyház négy tornyát. Jó volna a Mecsek oldalán lakni egy kis kertes házban. Majd az unokám talán.

Észreveszem, hogy világítanak az egyik műhely ablakai. Égve felejtették a villanyt. Keresem a kapcsolót, nem találom. Látok a falon egy nagy dobozt, de én ahhoz nem nyúlok. Mit tudom én, hogy mit kapcsolok le. Annyi ott a gép, meg minden. Nem mondta meg senki, hogy hol a kapcsoló. Nem nyúlok, amihez nem értek. Legföl- jobb egész éjjel ég majd a villany.

Szabadon eresztem a kutyát. Ha jön valaki, és kotonoz, majd ugat. Bekapcsolom az öt udvari lámpát. A ház mögött is van négy. Ezek egész éjjel világítanak. Kültelek ez, de nem jár itt senki, öt éve, amióta be van kerítve, nem volt lopás. Nem tudnak a kerítésen keresztülmászni. A búcsú napján még egy traktort se láttam erre.

Ledülök a rozzant díványra. A rugók bökik az oldalamat. A fejem fölött két plakát lóg. „Porral oltó.” „Széndioxiddal oltó.” Egyszer el kellene olvasni, mi van rájuk írva. Az ablak melletti szögön is van két papír: „Tűzriadó terv.” „Tűz esetén értesítendő.” A gázolaj hordókban van, a hely dróttal van bekerítve, az ajtó zárva. Ha egyszer mégis tűz ütne ki? A bódé falán, kívül, lóg egy csodarab. Valaki zöldre festette. Bizonyára mellette van a vas, amivel meg kell verni. Poroltónk is van, de nem tudom, hogyan kell kezelni. Mondtam már, mutassa meg a tűzoltó. Imre bácsi se tudja, pedig rendőr volt. Egyszer volt csak tűz a közelben. Amikor a téesznél meggyulladt a szárító. A pellérdi szőlőhegyről jöttek haza a pécsiek, azok látták meg a lángokat. Innét telefonáltak. Berepülőzött telefonunk van. Akkor is működik, ha a postán nincs szolgálat. Szirénázva jöttek a tűzoltóautók.

Ugat a kutya. Nocsak, majdnem elaludtam. Ez az Imre bácsi lesz. Minden nap itt van. Egyszer bejön, beír, de hogy még mikor kotonozik itt, azt senki sem tudja. Nyugdíjas rendőr. Tartanak tőle. A szövetkezet vette föl üzemrendésznek. Innét is kap fizetést, nem sokat, azt hiszem, kilencszáz forintot. Néha kártyázni szoktunk. Látom, siet. A naplót kéri. „VII. 21. 22.15. Rendellenesség nem volt. N. I.” Ez a zöld tintás írás mind az övé. Ilyesmit szokott beírni: „Mindent rendben hagytam. N. I.” Imre bácsival egyszer madarat akartunk fogni. Leoltatta velem a portán a lámpát, és vártuk, hogy jön valaki, ö is tudta, ha pénzt adnak, föl kell mutatni valamit. Mi lesz, ha egyszer megkérdezik: „Miért fizetünk?” Két éjjel feküdtünk a gazban, de nem jött senki.

Ismerem az éjjeli neszeket. Meg szoktam figyelni őket. Ez a tejszállító autó, a téesz-istállóhoz megy. Ez az állattenyésztő kocsija, most viszi haza gazdáját a munkából. Azt szeretem legjobban, ha senki sincs, ha csönd van. A rendőrök is be szoktak nézni. Egy hete jártak itt utoljára. Fél tizenkettőre járt az idő, amikor megállt a dzsipp a kapu előtt. A kutya épphogy csaholt. A pécsiek voltak. „Jó estét kívánok. Szabad bejönni?” Szabad. Körülnéztek. „Mi újság?” Nincs semmi. Szépen elmentek. Jó, ha bejönnek. Nem aggat. Inkább maradnának itt, leültetné őket az ember, elbe137