Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 2. szám - Tüskés Tibor: A portán (Részlet egy hosszabb szociográfiai munkából)

de mindjárt beszólnak: „Hogy vannak a lovai, Matyi bácsi?” „Megveszi csikónak, eladja lónak.” „Maga is úgy csinál, mint az egyszeri ember. Amikor megkérdezték, hogy miért állnak térdig trágyában a lovai, azt mondta, azért, hogy jobban nőjjenek.” Teherautó áll a gép elé, drótkötelet hurkolnak rá, azzal akarják elvontatni. „Matyi bácsi, menjen innét, mert ha elszakad a kötél, úgy szájon vágja, hogy nem felejti el.” Elsomfordálok. ök persze ott maradnak az autó mellett.

Ügy volt, hogy lesz konyha, de nem megy a muzsika. Kevesen vannak, akik itt étkeznének, nem érdemes vele foglalkozni. Nekem itt a villanyrezsó, két téglán áll a sarokban, nem szorulok senkire. Hoztam paprikát, paradicsomot, lecsót csinálok. A száraz kosztot nem bírom. Hoztam uborkát is, hozattam tejfölt, paprika, só van itt, egy kis ecet rá, kész a saláta. Körtét is hoztam. Hol tudnának ilyen ebédet adni? A rezsó persze nem volt mindig itt. Bementem a héjsütőbe, szóltam az asszonyoknak, adják oda. Azt mondták: „Hozza ide, amit főzni akar.” Hogy előttetek kevergessem a lábost? Megálljatok! Délutánosok voltak, nyolc órakor végeztek már a munkával, menni akartak. Bezártam a kaput. Álljatok csak ott, míg kilenc óra lesz. Addig ki nem nyitom a kaput. Másnap reggel már hozták a rezsót.

Fél kettő, lassan vége a munkának. A pécsieket a Robur viszi, a többiek itt mennek el az ajtóm előtt. Látom rajtuk, hogy dolgoztak, fáradtak. Van, aki beköszön, van, aki csak megy. Motozás volt már, de nem találtak semmit. Amikor én vagyok szolgálatban, tudják előre, hogy rendnek kell lenni. Szeretem a szépet, a jót, de ha valamit észreveszek, szólok a főnöknek. Ki akartak már innét vinni kátránypapírt, vasat. Nem a városiak; a falusiak. Akik építkeznek, kerítést csinálnak.

Rendes emberek a főnökök. Jónak kell lenni velük szerpben, akkor jók a főnökök is. Az egyik formázó bead egy papírt. Megnézem. „Engedélyezem A. János részére, hogy az oxigén hegesztőt hazavihesse saját használatára VII. 23-ig. — VII. 21. K. László üzemvezető.” Rendben van, vigye. Kiadták már a lemezvágó ollót, az amerikánert, a villanyfúrót, a betonkeverő gépet is. Papíron. Két-három napra, főként a szombat-vasárnapokra. Építkeznek, bütykölgetnek ottÄon. Kérjék, el, de ne vigyenek szó nélkül semmit. Kisegítik az embert szívesen, de vissza is várják. Mert ha nem adnák oda, ezek akkor is elvinnék. Odaadják hát inkább papíron. Ez a tiszta munka.

Bezárom az alsó kaput, végigmegyek a műhelyeken. Csak a két délutános maradt itt, kicsit elbeszélgetek velük. Benyitok a fürdőbe. Az emberek munka után tisztán mennek haza. Csak D. nem fürdik soha. Legelőször megy ki a kapun. Itt lakik a sarkon, azt mondja, siet haza, otthon is lakatoskodik, szerel, nem. érdemes neki megmosakodni. Leellenőrzöm a csapokat. Ha kicsi a nyomás, kinyitják, aztán úgy hagyják. A kályhák miatt is volt egy kis vitám a főnökkel. Most írásba adta: „Valamennyi portás részére. Ismételten felhívom figyelmüket, amennyiben szolgálatuk alatt a heatings- kályha (öltöző-fűtő) tüzelését folyamatosan nem biztosítják, a mulasztóval szemben fegyelmi felelősségrevonást fogok alkalmazni. Üzemvezető.” Nem akartunk tüzelni. Mert nekünk azt tulajdonképpen nem fizették meg. Igaz, unalomból is meg lehet csinálni. Bent van a szén, nem kell hordani, csak be kell dobálni. De vártuk, hogy kapunk érte valamit. Nem adtak semmit, és most meg is kell csinálni.

Amikor az üzem olajkályhái leállnak, egyszerre jobban hallom a téesz szárítóját. Éjjel-nappal búg. Onnét száll ki a sok por. Két asszony lucernát dobál. Földút vezet a szárítóhoz és a téesz marhaistállójához. Az út mellett nyárfasor. A nyárfa vattáját hordja-viszi a szél. Az úton néha végigporzik egy teherautó. Voltam téesz-tag én is, még az elejiben. Azt nem bírtam ki, hogy más helyett dolgozzam. Akárkinek megmondom, úgy, ahogy van. Ma az a lényeg, hogy csak a nap múljon el, aztán kész. Micsoda emberek vannak ott! Egyszer jönnek át a téeszből, hogy valami láncot hegesszünk meg. Jól van, majd szólok a főnöknek. A szövetkezetünk megvett itt egy jókora földet, s szeretnének majd arra is építkezni. A főnök azt mondta, meghegesztjük a láncot, de kaszálják le a földet. Hát nem voltak képesek lekaszálni. Minden szirért-szarért ide szaladgálnak, hogy leáll az üzem, meg minden, de ők ránk se fütyülnek. Egész tavasszal ott tartották a cukorrépájukat, de nem voltak képesek letisztogatni azt a gaztelepet. Mi patronáljuk őket, de ők nem patronálnak bennün130