Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 2. szám - Tüskés Tibor: A portán (Részlet egy hosszabb szociográfiai munkából)
rakják a raktárba. A kannák el vannak zárva, a raktárosnál van a kulcs, nem mehet be oda senki. Megjön a Robur a reggelivel. Kilenc óra. Fél óra reggeli idő. Kicsomagolom a táskámat, a szalvétát az asztalra teszem, leveszem a svájcisapkát a fejemről, falatozni kezdek. Fasírozottat eszem kenyérrel. Besötétedik a bódé, megered az eső. A raktáros kiszalad az irodából, betolja a motorkerékpárját a szín alá. Beáztattam a gálicot, holnap akartam permetezni. Sok hiba van a szőlőben. Főként a fák alatt. Hallom, zörög a vas lábtörlő, bejön a takarítóasszony. „Nem várta meg az Ilonka?” Nem. „Pedig nagyon akart valamit mondani magának.” Késett a busz. „Késett?” Most másképpen járnak. „Másképpen?” Múltkor már itt voltam fél hatkor. Akkor azon csodálkozott. „Esik az .eső.” Esik Nem ázik semmim se, nem fáj semmim se. Látom, a cseppektől megszürkül a hullámpala tető a raktáron, a műhelyeken. Az udvaron emberek futkosnak. Farostlemezzel, nylonkendővel takargatják a gépet. Az asszony beszél, de oda se figyelek. Ilyeneket mond: „Ahol a tő, ott a cső.” „A fólia alatt más a paprika meg az uborka. Olyan, mint a tápos csibe, amelyik nem kap kukoricát.” Milyen messze van már tőlem? A föld, a kukorica, az állatok Nem tudnék többé marhákat tartani, etetni, vetni, aratni, disznókkal vesződni. A vöm is itt dolgozik a vasasoknál. A kert, a paprika, az uborka asszonyoknak való. A ló más. A szőlő is más. Lehet, hogy az idén kevés lesz a borom, de itt is meg tudom állni, hogy vizet iszom. Nem vinne rá a lelkem, hogy bort pancsoljak. Múltkor itt hagyott valaki egy üveg ribizlibort. Kóstoljam meg. Megkóstoltam. Ez nem bor, ez kutyának a valaga. Olyan szegény nem voltam életemben, hogy ilyesmivel foglalkozzam. Észre sem vészem^ amikor a takarítóasszony kimegy. Menjen. Ezek a falusiak nem tudnak másról beszélni, csak arról, hogy így a búcsú, meg úgy a búcsú, ennyi vendég, meg annyi vendég, ennyit ettek, meg annyit ettek. De amikor hétfőn reggel jövök be, nem hoztak még egy üveg sört sem. Szép madarak vagytok, mondhatom. Gyűlik a víz a tócsákban. Nagyot spriccel a gázolajat szállító teherautó. Ma már másodszor fordul. Akkor a héten többet nem megy. Sokat megesznek a kályhák. Jön a bevásárló menyecske, hozza a visszajáró pénzt. Ez mindig rendesen elszámol, nem úgy, mint az elődje. Négy forintot ad vissza. Megnézem a könyvét, mennyi volt a mai számla. „Csak 285 forint” — mondja. „Fizetés után öt-hatszáz is szokott lenni.” A férje is itt dolgozik, villanyszerelő, gódés ember, ért a szakmájához. Egyszer elaludt a villany. Kiment a trafóhoz, és öt perc alatt megcsinálta. Kedves asszony a felesége. Kinyitom a táskámat, megkínálom: Barack, az unokám hozta. A görcsönyi téeszben szedték. Tíz óra. Az eső csendesedik. * Barna személyautó érkezik a kapu elé. Idegenek. Tárgyalni jönnek az üzemvezetővel. Föl kell írni a kocsi számát: „A2 24—75” Egy ember jön a VILLGÉP-től. Ismerem. Már máskor is volt itt. Jön D. apja. Pellérdi, a fiával akar beszélni, hívjuk ki. Na, elmegyek, szólok neki. Ki van adva, hogy az üzembe nem mehet be senki, csak a főnök engedélyével. Itt a szögön a papír. „Szolgálati utasítás. Az üzem területén csak az üzemvezető engedélyével lehet tartózkodni. Amennyiben családtag keresi a dolgozót, a dolgozót a portára kell kihívni. Üzemvezetőség.” Álljon meg a kapuban, én leellenőrzöm. Először szólok, aztán bejöhet. Nálam legalábbis így van. Hogy a másik három hogyan csinálja, ahhoz semmi közöm. Ha a főnököt keresik, akkor elkísérem őket az irodába. Hogy miért kellett mégis papírba adni? Jött az egyik formázó testvére. Éppen én voltam itt. Ismertem a formázót is, a testvérét is. Megállt autóval a kapu előtt. „A Péterrel akarok beszélni.” Beengedtem. A szőlőbe akartak menni. Nem vitt ki semmit, nem hozott be semmit. Mindjárt befújták a főnöknek. Akkor szólt, hogy idegen személyt ne engedjünk be. De hogyan lenne idegen? Hiszen ismerem. Látom, üres kézzel jön, üres kézzel megy, miért ne engedhetném be? Az udvaron a gépet meg akarj ák mozdítani az emberek. Odasétálok. Vasrudakkal próbálkoznak, faéket tettek a gép alá. Na, fiúk, megy, megy? Csak ennyit mondok, 135
