Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 2. szám - Hogyor József: Nehéz út (részlet)

HOGYOR JÓZSEF

Nehéz út

(RÉSZLET)

Az ablakom előtt halad el a lakodalmas menet. Elől a kisírt szemű menyasszony, mellette az ifjú férj. A fiatal pár mögött egy hat év körüli kislány meg egy hasonló korú kisfiú, fogják a hosszú menyasszonyi fátylat, el-elbámészkodnak, ilyenkor majdnem lerántják a menyasszony mirtuszkoszorúját. A kicsik után megy a tizenkét hosszú, rózsaszínruhás, csokros koszorúslány, mellettük a díszzsebkendős vő- fények. Az utolsó pár után következnek a násznagyok koszorúsasszonyaikkal, majd az örömszülők, aztán más rokonok-kísérők. A prímás, kontrás és nagybőgős zárja be a lakodalmas menetet. A házak eleje tele van kíváncsi néppel. A menet körül gyerekhad hancúrozik.

*

Takácsék kapujában kíváncsi gyereksereg leskelődik. A merészebbek az udvarra is bemennek. Néha egy-egy kipirult arcú szakácsasszony púpozott tányér tyúklábat, szárnyavéget visz a zsibongó gyerekeknek, akik maszatos kis kezeikkel egymás elől kapkodják el a jobb falatokat.

Othon talán meg sem ennék, de itt lökdösik érte egymást, a másé jobban ízlik na, hiába.

— Örülök, hogy eljött — fogott karon Takács bácsi, és az előszobába kísért, ahonnan a bútorokat kihordták és hosszú asztalokat helyeztek a falak mellé, s megrakták őket borosüvegekkel. Átadott Margitnak, aki — „Oh, maga elveszett ember!” kiáltással karolt belém. Szemben velünk foglalt helyet az ifjú pár mögöttük a Szent Család szobor, egy falban vájt mélyedésben.

— Dicsértessék! — lihegett be az esperes, kicsit megkésve, de vidáman; rá vártunk, addig nem kezdődhetett az evés. Megállt a szoba közepén és imádkozni kezdte az asztali áldást. Mi is fölálltunk és hangosan mormoltuk vele az imát. Pár mondatos fohász után a számára fenntartott helyre ült, megáldotta a bort, felhajtott egy pohárral; valamennyi mozdulatán látszott a gyakorlottság.

— Szervusz, öcsém, szervusz! — köszönt rám hangosan, amint körbeforgatva a fejét meglátott.

— Maga pertuban van az esperes úrral? — kérdezte riadt-kíváncsian Margit.

Az esperes ismét töltött magának, aztán átnyomakodott a széksor meg a fal között, odajött hozzám.

— Húzódjon csak odább, jegyző úr! — és kitúrta a helyéről Verébfit, majd mellém telepedett. — Nem szeretem azt a savanyú bandát, mindig az ember száját nézik! — dörmögte.

Valaki az öklével megverte az ajtószárfát, és bekiáltotta:

— Halljunk szót uraim!

— Halljunk! — válaszoltuk kórusban.

Az első vőfény fehér kötényben, kalappal a fején, kezében levesestállal, megjelent az ajtóban; mögötte hasonló öltözékben, ugyancsak tállal a többi vőfény sorakozott.

Az első vőfény beköszöntötte a levest:

123