Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 2. szám - Hogyor József: Nehéz út (részlet)

Mindenki kapkodjon kanala ügyében,

Mert finom metéltleves kerül most eléje!

Csuda jó az íze, a színe meg sárga,

Azért hoztunk ide tizenkettő tállal.

Ettől gyógyul beteg, táncra kél a béna,

Mert belefőtt ebbe száz tyúk apróléka.

Mindnyájan egyék hát, én csak azt ajánlom,

És, hogy váljék jóra, szívemből kívánom!

A zenészek tust húztak. Az első vőfény az új pár elé tette levesestálját, a többiek pedig rangsorolva a násznépnek vitték.

Az ajtónyílásban megpillantottam Szikrát, azt hittem, a képzeletem játszik velem; amikor összetalálkozott a tekintetünk, eliramlott, mintha csak látomásom lett volna.

— Elhül a finom leves, öcsém! — szólt rám az esperes.

— Majd én merek magának, szereti a tésztáját? — fogta kézbe a tányéromat Margit, a vénylány postáskisasszony.

Leves után mártást köszöntött be az első vőfény:

Tisztelt vendégsereg! itt a finom mártás,

Mitől násznagy uram a párjára rámász,

Ifi házasember ifi asszonyára,

Én pedig a szép koszorúslányokra.

— Csak vígan! — kiáltották a férfiak.

A vőfények minden tál mártás mellé púpozott tányér főtt baromfihúst tettek.

— Ilyen köszöntőt mondani, nahát! — zsörtölődött az esperes, de csak olyan tessék-lássék módra, miután a második kakascombot is belefosztotta a tányérjába.

— Ilyenkor megbocsátható ez, Gazsi bátyám — mondtam.

— Meg, meg, nem is azért mondom, tudom én.

Alig nyelte le a végét, máris jött a következő fogás.

\

Tisztelet atyafiak, itt a finom kása,

Melyről elmondhatjuk, az Isten áldása,

Főként húsfélével nincsen ennek mása,

Aki hát nem eszik, saját kárát lássa!

A tálakon tornyosuló zsíros rizskását baromfiaprólékkal keverték és ropogósra sült kacsamájjal, pecsenye darabokkal díszítették.

— Ebből nyugodtan ehetsz, mert a majorsághús, de főként a májféle nem fek- szi meg a gyomrodat — biztatott az esperes, és maga is megpupozta tányérját.

A kása után úgy éreztem, hogy egy falattal se tudok többet enni, de a zsíros étel nagyon kívánta a savanykás bort, a bor pedig újra étvágyat csinált.

Az első vőfény beköszöntötte a pecsenyét:

Ki-iki köszörülje mostan ki a kését,

Mert pecsenyét hoztam még pedig sokfélét. Igazán mondhatom, aki eszik ebből,

Mint egy hentesmester, úgy meghízik ettől.

Kik pecsenyét esznek mind sokáig élnek, őseink is ettől lettek olyan vének.

Mert ők a húsfélét mindnyájan szerették,

S utána a torkukat borral öblögették.

124