Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 2. szám - Szokolay Zoltán: November (vers)
SZOKOLAY ZOLTÁN November Hullatja mellettem mindenét, nem hagy nyugodni valaki. Ölelkezést a fizika ellen. Mindnyájan omlatag arcúak vagyunk. Fölgyújtottam a fákat, mert pőrén álltái vasbeton oszlopok alatt. Röppenhet már a kézfej, de gyónássá lesz a viszonzatlan profán mozdulat. Szavak, szerszámok, szédelgések hitek és hatalmak között. Életünk vedeli a csók, matracon alszik a remény. Egy verssor — mindegy, mit jelent, de eldadogja majd a havazást. Vágyak, vekkerek, vaságyak, jelek. Fogadd el magadénak a kezem. Másutt se nyílnak ablakok. Szövetségünk, a Titok úgy hull foszlányokra a fogaink között, hogy szomjúhozván jégbe harapunk. Fogadd el magadénak a szemem. Látom, összegyűrt újságpapírokkal tömködi be az idő réseit és krákog, fuldoklik a lelkiismeret. Hadd legyek ma a megváltásod. A jégszilánkok fölvérzik a nyelvem, örökké tél van, holttest gőzölög. És orra buknak mind a paripák.
