Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 2. szám - Zelei Miklós: Anekdota

dik azzal, hogy ravasz, agyafúrt legyen. Pedig éreznie kellene, hogy a friss hátország ingó földjében nem gyökereznek meg efféle szavak.

— Maga úgyis egyedül van. Nem ülhetnék maga mellé? — mondja Bankárnak. — Hogy magával lehessek — teszi hozzá kis gondolkodás után.

— Ne üljön ide — mondja Bankár.

— Ne?

— Ne.

— Tényleg ne? Ha nem, hát nem — mondja és elmegy. Kellemetlen, éles nevetése mint az eldobott kés.

— Pohár bont a hölgynek — a szakaszvezető int a pincérnek, a hölgynek pedig karjába csippent.

— A tiszt úrnak is egyet? — kérdezi a pincér.

— Persze.

— Jössz táncolni, édesem?

— Akár táncolhatok is.

A szakaszvezető maga elé engedi és trombita formára csavart szalvétát dug a szoknya hasadókába. A két kaltona nevet, s míg a harmadik túlhangsúlyozott mozdulatokkal vezeti partnerét a kemény induló másodszor elhangzó ütemeire, tekintetét a farsangi ötlettől mindenki elfordítja.

— Menj te is a rohadt anyádba!/ — kiabálja néhány forduló után a nő. Megáll, válláról és derekáról lelöki a szakaszvezető kezét. — Kis gyilkos, rohadt kis gyilkos! — mondja, ahelyett, hogy érzelmeit eltitkolva (láttuk: erre képtelen), szobára csalná a szakaszvezetőt és hagyományos módon, szerelmes csókkal, testvéri itatással ringatva készületlenségbe, megpróbálna eltenni láb alól legalább egyet.* Leül és lesöpri az asztalról a poharakat.

Az őrmester leinti a szakaszvezetőt.

— Vezesse ki a kurvát az étteremből, mert becsukatjuk az egész boltot! — mondja a pincérnek.

A tizedes észrevétlenül előveszi a pisztolyát, de nem az történik, amit az ehhez hasonló szüzséklben várni szoktunk. Kiveszi a itárat, egy lőszerből az asztal peremén kihúzza a magot, és épp a vaklőszert csúsztatja a csőbe, amikor Bankár odanéz, ahelyett, hogy mélyen az asztalba bámulna, miként a szemtanúk.

— Kurva az anyád! — feleli a nő, és az őrmester — .amint gondoljuk is :— pofon veri.

— Jöjjön kérem, jöjjön — mondja a pincér, de annál erősebben ragadja meg a vállánál. Felemeli, a nő úgy távozik, ahogy szentjeink megérkezni szoktak: föld fölött néhány centivel.

— Ki védi meg a hölgy becsületét? — kérdezi a tizedes középre állva.

A zenészek nem tudják, mihez tartsák magukat, az utolsó utasításhoz-e vagy az új kifejlethez? Ezért a kemény induló hol megszakad, hol meg folytatódik.

— Megvan-e még az ősi lovagiasság? — a tizedes játszik a pisztollyal és az asztalok között sétálva kérdezi: — Ki párbajozik a kurváért?

Szeme összevillan a másik kettőével, megáll Bankár mellett. Bankár nem szól semmit, maradék kezével fogja a poharat, hátha megmenekülnek.

— Beszartál?

A tarthatatlan állapotokát, amiket életünk sorsszerűsége miatt mégis fenn* Ki egy fát elültet, már nem élt hiába.

109