Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 2. szám - Patka László: Észrevétlen forradalom (vers)
tartunk, csak didaktikusán villantja föl a katonák annyira kezünk ügyébe eső (igazában ma már feszültség nélküli), megjelenítése. De amióta (nemcsak az epika), tarthatatlan állapotaink is degradálódtak, elegendők az ilyen vértelen szimbólumok is. Nem menekülünk meg, értékeli magában Bankár a helyzetet. — Nem szartam be — mondja. A tizedes tovább sétál. — Ki párbajozik az őrmester úrral? Az őrmester előveszi pisztolyát. — Szóval nem szartál be? — kérdezi Bankárt. — Nem — mondja Bankár és kicsit verítékes a homloka. Hát persze, hogy ő az, akit kiválasztanak. Az már eszébe sem jut, hogy letegezik. — Akkor te fogsz párbajozni — mondja a tizedes és Bankár kezébe nyomja a pisztolyt. Nyel, nehogy elröhögje magát és oda a jó játék. Eszük ágában sincs gyilkolózni. Semmi kedvük hadbíróság elé kerülni, szigorú parancsot kaptak a lojális magatartásra. A félkarú majd rálövi az őrmesterre a vaklőszert, azután őt is kidobatják a vendéglőből. — Egy-egy lövés — mondja a tizedes. — Te abba a sarokba állsz, az őrmester úr amabba. A zene elhallgat, aztán a zenészek újra belevágnak és megint abbahagyják. A katonák már nem figyelnek a zenekarra. A kemény induló hol fel-felhang- zik, hol abbamarad. Bankár a géppisztolyokra néz: és mit számitana ha éles lenne a csőben? Kibiztosított fegyverével az őrmester már a helyén áll. Bankár is elindul a számára kijelölt helyre. Nem szabad elsütnöm a pisztolyt, reménykedjenek abban, hogy legalább egyet lőhettem volna, összeszorítja a fogát, hátát a falnak veti, felemeli a fegyvert és céloz. Az őrmester szintén. És ki tudja, mióta állunk, várakozunk így? Az őrmester is, én is a helyemen, szemtanúink az asztalba bámulnak. PATKA LÁSZLÓ Észrevétlen forradalom lassan visszagombolod inged nyakkendőd árnyéka elvetél koraszülött szavaid levegő után kapkodnak nyelved alatt — szemed a megkívánt dolgok inkubátora — szél szorong parázsló ujjaid között beköltözöl összkomfortos lakatlanságodba — makacsságod mindig a leg jelentéktelenebb pillanatodban ér utol — a névtelenség neonfényei rádvakkantanak — minden ki nem próbált halálnem bőrödbe ivódik no
