Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 2. szám - Zelei Miklós: Anekdota

ZELEI MIKLÓS

Anekdota

Minden hagyományos benne. A színhely is, lám, kelet-európai vendéglő, heten ülnek az asztalinál, köztük, aki majd párbajozni fog, ám egyelőre, (belép a járőr), mintha nem történne semmi: megszállóihoz már hozzászokott a város. A császármorzsa egyibeállt 'tésztáját a pincér ujjaival lazítja föl a lengőajtó mögött és a FOGLALT asztalhoz telepedő katonáknak int csupán: azonnal ott leszek.

Hirtelen felszálló, kellemetlen nevetése miatt meghalljuk, hogy bizakodásunk szétmázolható jelképeként egy nő is itt van. Nevetése a ventillátor zúgásában kimúlik, rákezd a zenekar, bőgős cifrázza a dallamot. Hangszerének domborodó testét mintha a katonák felé fordítaná, amint a géppisztolyokat a negyedik, üres székre fektetik.

— Kösz őrmester — mondja a szakaszvezető, hülzniből csinált öngyújtóval a kezében. Piszkos a körme, rágyújtanak. Odamegy a pincér, megmondja, hogy csak tésztaféléik vannak, meg borsópüré, és néhány adag hamishúsleves — félretéve.

— Pálinka van? — kérdezi az őrmester, de a pálinka rég elfogyott.

— Fehérborral szolgálhatunk, uram.

— Én kérek húslevest — mondja az őrmester. A tizedes, a szakaszvezető is.

— Meg három borsópürét.

A pincér letörli az asztalt, nevetségesen bizonygatja hűségét, ahogy a tiszta hamutartót kitörli, borsot ajánl a leveshez; nehéz mostanában beszerezni.

A hétből hatan a társaság kedvéért, pluszban ülnek itt: Bankár nem jött volna be egyedül. Szerepük csupán a majdani szemtanú kétséges szerepe.

A kopaszodó, bal karját elvesztett férfit szólítják Bankárnak, holott a gyenge bankban, ami mostanáig lebombázás n'élkül is megszűnt volna, csak pénztáros volt. Lékváros tésztát ettek.

Egyikük meg is kérdezte a pincért, amikor hetüknek a liter bort kihozta és tapintatosan csak félig öntötte a poharakat, hogy legalább egyszer még lehessen majd tölteni, ami a közelgő csattanó miatt már nem történhet meg: ez ugye műlekvár? És hozzáfűzte még, hogy azzal kell beérni, amihez tehetségünk van. (Lásd fent a címet.)

Választékos modorában e kifejezés szó szerint lehetőséget jelent, s közvetítője egyúttal a megszegett, de szeletekben még meglévő öntudatnak is.

— Sehol sincs semmi — és hamishúslevesét kanalazva az őrmester ráadásul káromkodik.

— Azért ide még érdemes beülni — mondja a szakaszvezető.

Megint halljuk az éles, kellemetlen nevetést.

— Ezek lassanként mindent felzabálnak. Mért nem csináltuk ki mindet? — kérdezi a tizedes.

— Halottakat nem érdemes meghódítani — szeminarizál őrmestere.

— Mióta kimásztam a lövészárokból, mindenütt csak hamíshúsleveseket

107