Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 1. szám - SZEMLE - Laczkó András: Hajnal Gábor: Antennák
a tágítás önmagában lehet deklaráció is, aminek hitelessége kétségbe vonható. Hajnal Gábornál azonban az „útravaló”-ul kapott élményfedezet biztosította, hogy Az emberért perlő szavai mély tartalmúak: Átfontuk kábelek érrendszerével az egész földet, szemünk ereje a világűr csodáit felfedezte. Mi haszna ennek, hogyha éhezik egyetlen ember is e földtekén. Felelősségvállalásban persze az indítékok, arányok, hangsúlyok változnak: a konkrétumoktól egyre inkább a gondolatiság irányába tér. Az emberekért kozmoszig tágított képeiben egyedül viselte a tehetetlenség súlyát, Az idő szelében viszont már azzal a tudattal mondja — „mindenért felelős” —, hogy egy a kétmilliárdból. Az újabb versek egyikében — a megélt tapasztalatok összegződéseként — a belső felkészítés, figyelmeztetés vált fontossá. A líra feladatát ekként — az Antennák költője szerint — nem az alkotó határozza meg! Lehet benne magával hozott segítő szándék, közösségvágy, de ez csak akkor teljesedhet, ha újra és újra kontaktust talál a világgal. A kötet élére tett Prológusban le is írta: az énen átszűrt valóság „vezeti” tollát. (Az idő) A bevezető vers arra is figyelmeztet, az Antennák azt tartalmazza, amit Hajnal Gábor korunkból látott, élt, érzett. Szükségképpen merül fel így az időnek, mint élményeket teremtő és rendező erőnek a szerepe. Egyrészt azért, mert egyéni életében — szavaival — a „vénség kapujába” érkezett, túljutott hatvanadik évén, s mint Születésnapi versé ben megjegyezte, ezután „a percek” öröme, íze rendkívül fontossá lett. Aztán, az évgyűrűk növekedésének hatása a számadás, a mérlegkészítés, beteljesedett célok és kapott sebek, esetleges kudarcok értékelése. És szembenézés a történelem eseményeivel, változásaival. A pályakezdés első verseiben már ott volt az idő gondja; az adott jelen és viszonyainak tagadása álláspontjából. A huszonéves fiatalembernek törvényszerűen a várakozás, a jövő bizodalma jelentette a feszültség oldódásának lehetőségét (Eljön időd). Azután, különösen a felszabadulást követő időszakban az eseményekkel történő együtthaladásra, az akkori napok visszaadására került a hangsúly (1945. március, Felrobbantott híd). Később, az ötvenes évek elején, az idő elvesztette Hajnal Gábor számára kontúrjait, Összemosódik a múlt s a jelen írta címként utalva arra, hogy nehéz körülmények között is lehetne élni „napról napra makacsul”. Ebből az állapotból a „férfivá éréskor” az emlékek, a múlt lényegessé válása vezette ki, a tizenöt-húsz évvel korábbi (háborús) élmények versbefoglalása tanúskodik erről. A fordulópontot az adta, amikor a költő felismerte, hogy az emlékek gátat emelhetnek a napi realitás tudomásulvétele elé: Mint alvajáró kódorgók sötétben, léptem elhagyott utcákon kopog. Ödön temetők falánál megállók, halkan piheg a nyárutói éj. Elég volt a gyötrő múltba nézés — kiált a fellázadó értelem. Köd emelkedik tűnődő hegyekről, a szeptemberi napnak ereje higgadt szelíden felszárnyal az égre s én indulok a jelenbe haza. (Indulok a jelenbe) 82 Most állok némán, tehetetlenül, keserű nyálam marja ínyemet, vergődöm, nem tudok segíteni annak, aki csak falat kenyeret kér, követel az élet ősjogán. Gyomrának nedvei sikoltanak szavából, és az örök ösztönök porontyait akarják menteni.
