Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 1. szám - SZEMLE - Laczkó András: Hajnal Gábor: Antennák
Az idézett részlet rejtett metonímiái kettősséget mutatnak. Egyfelől, hogy a költő erőteljesen vonzódik a természethez, s kiemelten az őszi évszakhoz. Másrészt pedig azt, hogy mintegy belső történésként élte (éli) át a jelenségek, az esők, szelek, erdők, tájak változását. Ebben — nem lehet eléggé hangsúlyozni — az indító falusi környezet élményei, kitörölhetetlen emlékei meghatározóak. „A dunántúli termő dombvidék”-ről jött költő ezt az eredendő természet- és tájélményt őrzi a nagyvárosi fények között csakúgy, mint külhoni utazások látványa után. Hozzákapcsolja verseit ezáltal a magyar lírának ahhoz a hagyományőrző rétegéhez, miszerint költőink utazásból—idegenből — mindig hazagondolnak. Emlékei persze nemcsak Füzeshez, a vasi lankákhoz kötik, hanem harminc, negyven, ötven év előtti időhöz is, s ez újra és újra beszövődik a természeti képek közé: Csípős ízekkel tánc, farsangi zenék száll emlék ifjúkoromból, ritmusa csengve követ... (Farsangtemetés) Az emlékidézésben persze nemcsak a kedvesek, a kellemesek kerülnek felszínre, hanem a komorak is, s ez kényszerítőleg hatott a hangnemre; Hajnal érezhető rezignációval rendezgeti múltjának darabjait, ám ez a lírai magatartás a költőnél nem a megváltoztathatatlanban való megnyugvást jelenti. Több versében (pl. Csak itt) hivatkozik Berzsenyi Dánielre, akinek inspiráló hatása észrevehető a válogatott kötet egyik-másik ciklusában. A költő előd rezignációja (például az Életfilozófiában) sem a testetlen fájdalmat, hanem önnön korábbi munkálkodásának átértékelését jelentette. Ehhez hasonlatos Hajnal Gáboré is, aki ugyan „békítő fátyolt” küld emlékeire, de csak azokra, amelyek fontosságukat vesztették. Ennek végső soron az olvasó szempontjából van jelentősége, mert a költő személyes érzései, hangulatai közül csak a közösségi vonatkozásúak kerültek könyvébe. Az ember iránti felelősség szép gondolata, ami elsősorban háborús tapasztalataiban, Lidice áldozatairól szóló, megkapó gyászoló versében, s nem utolsó sorban csípős, fonákságokra vágó epigrammáiban jelentkezik. (A líra feladata) Nem csak a modern lírára érvényes, de századunkban erősödött fel az a költői gyakorlat, miszerint a poéták versben és prózában egyaránt vallanak saját költészetükről és a líráról általában. Hajnal Gábor erre alapozva állította össze A líra ma című (1968) antológiáját, aminek középponti kérdésköre a líra intellektuális jellege volt. Válogatott versgyűjteményének gyakorlata arra utal, hogy számára a gondolati vonás elsősorban nem általánosításokban, sokkal inkább erkölcsi kategóriákban érhető tetten. Felelősségtudatban például. Pályakezdésének pillanatától észrevehető az a határozott szándéka, hogy lírai darabjaival olyan viszonylatokra hívja fel a figyelmet, amik az emberek számára húsbavágóak, változásért, változtatásért kiáltanak. Ebből következett, hogy a költészet egyik elsődleges feladatának a közvetlen hatást, a tettre inspirálást tartotta (Bőrén érzi, A szegény panasza, Prométheusz dala). A felszabadulás utáni második pályaszakaszában a felelősség a hittel, a munka nagyszerűségével megerősödve a híradásra koncentrálódott, s másfelől mélyült is a humanizmussal. Ezen időszak verseinek kifejező eszközei, formái, képkincse ugyan nem eredendően újak, de ezekben és ezekkel olyan egyéniség szólt, akinek látóköre, lírai világa egyre tágult — az ember és kozmosz relációjáig. Mondhatnánk, hogy 81
