Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 1. szám - TANULMÁNY - Horváth Iván: Széphistória - népballada
ellenkezőleg, annak irányítását, sőt megváltoztatását tűzi ki, mint éppen a Nyugat. Nem valószínű, hogy a Nyugat gazdái az irodalomhoz közelebb állónak tartották volna pl. a képzőművészetet vagy akár éppen a sportot, mint az építészetet. A kortárs író és olvasótábor bizonyára jobb megközelítésben tudott volna számot adni azokról a tényekről és körülményekről, amelyek eldöntötték, hogy ez a közvéleményformáló szándékú irodalmi folyóirat bizonyos kulturális szakterületeket miért tekintett fontosabbaknak másoknál. A művészetek között előkelő helyet elfoglaló építészet az emberiség kultúrájának ősi és nagyon jelentős tényezője. Érdemes lenne összehasonlítani ezeket a megfigyeléseket egykét jelenlegi folyóirat néhány évtizedével, hogy ma, amikor annyit beszélünk komplex vizuális kultúráról, környezetesztétikáról, vajon mennyivel tesz többet a szakírók gárdája az építészet népszerűsítésére és megismertetésére, és hogy vajon milyen hatásfokkal? S ha a szakírók részéről pozitív a változás, vajon az-e a befogadók, az olvasók, illetve az épületeket lakók részéről is? A FOTCKRITIKA A fotó-témájú cikkek kis száma (13) alapján is következtethetünk arra, hogy jelentős és szakszerű fotókritikai profilt nem mutat a Nyugat. Ennek a művészetnek az elhanyagolása bizonyos mértékig a fotó megkérdőjelezett művészetvoltából is következik. Abból is, hogy képzett, hozzáértő szakíróval — néhány kivételtől eltekintve — nemigen találkoztunk még ekkor. Fotó-témájú cikkekre valószínűleg nem is volt igény a Nyugat köreiben. Mással nem tudjuk megmagyarázni azt, hogy Hevesy Iván, aki sok éven keresztül munkatársa volt a Nyugatnak , és ott képzőművészeti, zenei, és különös hangsúllyal filmkritikái tevékenységet fejtett ki, a fotóművészettel kapcsolatban egyetlen egy cikket sem jelentetett meg. Hevesy íotószakírói tevékenységét ismerve biztosak lehetünk benne, hogy nem volt érdeklődés ilyen témájú írásokra. A fotográfiával kapcsolatos cikkek közül hét véletlenszerűen kiragadott könyvismertetés, négy kiállításokról szóló tájékoztatás, kettő egyéb témájú. A cikkírók nagy része: Rabinovszky Márius, Lengyel Géza, Farkas Zoltán mind általános művészeti írók. A fotóval kapcsolatos cikkek csekély száma nem teszi indokolttá, hogy az előző téma feldolgozásának módszerét követve a magyar fotóművészet állomásait végigkísérjük, összevetve a Nyugat cikkeivel. Ezeket az írásokat vizsgálva az érdekes az, hogy a kevés alkalomszerű fényképészeti cikk mégis képes hírt adni a magyar fotóélet legfontosabb jellemzőiről. (Talán csak arról az irányzatról—tendeciáról nem esik szó, hogy milyen nagy tért hódított a hamis etnográfiai témájú fotó, és hogy magyar fotósok milyen nemzetközi sikereket értek el külföldön.) Foglalkoznak a cikkek a fotó útkeresésével, tisztázatlan célkitűzéseivel, lehetőségeivel. Ezek mind aktuális problémák ekkor, éppúgy, mint a fotográfia eltévelyedett festői irányzatainak bírálata. Utalásokból és kiállítási kritikákból hírt kapunk a magyar fotóművészetre különösképpen j elemző amatőrmozgalomról is. Ez annál is fontosabb, mert ez az amatőrizmus volt a bázisa annak a megújulásnak, ami a portréművészetben végbement, és amelynek legjelentősebb hazai képviselője Székely Aladár. Természetesen ilyen kevés cikk esetén nem kérhetjük számon, hogy az összes jó magyar fotográfus tevékenységéről szó essék. De akikről írnak: Pécsi 78
