Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 1. szám - TANULMÁNY - Horváth Iván: Széphistória - népballada
— Bálint Andor nekrológja mellett — egy tanulmány,, a Fülep Lajosé érdemben foglalkozik. Fülep ír egyéniségéről, aról a vállalkozásáról, hogy hogyan akarta megteremteni a „lehetőséget, melyben az egyetemes, a nemzeti s a nemzeti az egyetemesen keresztül valósuljon meg ’. Fülep a Magyar építészet eím alatt a klasszicizmustól számítja a magyar építészetet és a tanulmány nagy részében szinte kizárólag Lechnerrel foglalkozik. Lechnerrel kapcsolatban egy forrás-közleményt kell még megemlíteni: 1928- ban Vámos Ferenc megjelentette és kommentálta Lehner ifjúkori leveleit. Ezek a levelek jelentőségükben nem versenyezhetnek Lechner nagy Önéletrajzi vázlatával, mégis igen étékes forrást jelentenek. A Lechner utáni nemzedék legjelentősebb egyénisége (Lajta Béla, Vágó testvérek, a népi törekvésű építészek Medgyasszay István) közül csak Lajtáról jelent meg egy cikk. Elek Artúr röviden és hiányosan vázolja Lajta pályáját, és váll veregető elismeréssel szól —- nem Lajta tehetségéről, hanem csak alkotói lendületéről. A kronológiai sorrendet betartva a Tanácsköztársaság alatti építészeti élettel, illetve a Nyugat erre való reagálóval kell foglalkozni. Az I. világháború kitörése derékba törte a kibontakozó, európai színvonalú építészet fejlődését. A háború végén előre mutató kiutat jelentett volna a Tanácsköztársaság, amely azonban 133 napos fennállása alatt természétesen nem alkothatott maradandót az építészet területén. A 133 nap alatt született haladó intézkedések mégis korszerű szemléletet tükröznek. Az építészeti direktóriumról, az új műegyetemi építészképzésről az egyetem új tanszék-létesítéséről semmi sem jelent meg a Nyugat ban. E nagyfontosságú események értékelésének, vagy csak megemlítésének a hiánya meglepő. 1919-ben egyáltalán nem jelent meg építészettel összefüggő cikk a Nyugatban. Az építészetben a húszas évek első kétharmadában tapasztalható lankadás a szakirodalomban is éreztette hatását. A Nyugatban 1920—21 között sem találkozhatunk építészeti írásokkal. A történelmi stílusban építés, a hivatalos neo- irányzat elmarasztalására csak későbbi cikkekben kerül sor. Ügy tűnik, az elmarasztaló bírálatok mellett a művészeti íróknak nem volt érzékük meglátni a maguk nemében érdekes alkotásokat, illetve a közönség sem igényelte azokról a híradást. (Mint például: Györgyi Dénes—Münnich Aladár: Déry Múzeum, Debrecen.) A vidéki épületekről a szegedi Dóm-téyi komplexum kivételével csak általánosságban esik szó. Nézzünk ismét néhány eseményt az építészeti életből. 1928-ban megalakul a Lechner Ödön társaság. Építész tagjai a „korszerűen és magyarul építés” elvét vallják. A Bauhausban több neves magyar építész dolgozik. 1929-ben megalakul a Cirpac csoport, a modern nemzetközi építészszövetség magyarországi szervezete. A csoport tagjai minden területen — az építészeti elméletben és gyakorlatban is — a legkorszerűbb törekvések képviselői. A körülmények elsősorban magán- építkezésekben tették lehetővé a korszerű tervezést. A csoport szociális problémákkal, a kislakásos építkezés lehetőségeivel is foglalkozott. (Kolház-prob- léma). A hivatalos szervek, óvatosan bár, de kezdték magukévá tenni ezt a haladó irányt. A Cirpac csoporton kívüliek között is sok jelentős egyéniség alkot ebben az időben: Kozma Lajos, Kotsis Iván, Lauber László, Rimanóczy Gyula stb. Most nézzük párhuzamosan, milyen nyoma van ezeknek a haladó irányzatoknak a Nyugatban. 76
