Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 1. szám - TANULMÁNY - Horváth Iván: Széphistória - népballada
Ezek az írások terjedelemben sem jelentenek sokat: többnyire egy-két hasábos híradásról van szó. Érdemben kevés cikk foglalkozik ezekkel a művészetekkel, igen kevés az elméleti eszmefuttatás is. A Nyugat építészeti és fotókritikája összességében nem jelentős. Ez a kimutatás nem számonkérés és elmarasztalás akar lenni, csupán adatokon alapuló megállapítás. A konzekvencia levonását nem tekintjük feladatunknak, csupán néhány idekívánkozó gondolat felvetését. Külöféle és koronként változó szempontok határozzák meg, hogy mi lehet, mi kell, hogy legyen a profilja egy nagy jelentőségű irodalmi-kritikai folyóiratnak. Minden újság, amely ad valamit a tekintélyére, legyen az akár havi folyóirat, vagy hetilap, rendszeresen közöl zenei, színházi és filmbeszámolókat, rádió- és tv-kritikákat, és rendszeres időközökben a művészetnek is áldoz egy-egy hasábot, de az építészetről a sajtó mindig megfeledkezik. Többé-kevésbé ez volt a sorsa a Nyugatnál is. Az ÉPÍTÉSZETI KRITIKA „Már majdnem törvényszerű a közönség megrovásával kezdeni egy építészet- történeti vagy kritikai tanulmányt”, Bruno Zevi 1948-ban írt könyvében a Saper Vedere l’architettura-ban meglepő éleslátással fedi fel azt a közönyt, amellyel az építészeti alkotásokat fogadják. Ez a megálapítás még ma is igaznak mondható, s még nagyobb mértékben megállja a helyét, ha az 1900—1940-es korszakot vizsgáljuk. A korszak jellegéből következik a gazdasági, társadalmi helyzetből, hogy igazán nagy építészeti vállalkozásokra nincs sok lehetőség. A háttérbe szorult építőművészetnek így aztán kevés, az is a szűkebb szakmából kikerülő szószólója akad. Az újságok egész hasábokat szentelnek egy-egy könyvnek, vagy kiállításnak, filmnek, nem is szólva egyéb témákról, például az akkor fellendülő szenzáció hajhászásról (Pesti Hírlap), de nemigen számolnak be az új épületekről. A sajtó megfeledkezik az építészetről. Tény, hogy az építészettel való törődésnek vannak objektív nehézségei is, de a műkritikusok, építéstörténet-írók sem olyan lelkes agitátorai az építészetnek, mint amilyenre szüksége lenne a művészetek eme „mostohagyerekének”. A Nyugatban megjelent 43 cikk 17 szerző között oszlik meg. Ezekből Lengyel Béla 11-et, Farkas Zoltán 10-et, Elek Artúr 5-öt, Rabinovszky Márius 3-at írt. Egyikük sem speciálisan építészeti író. Ha egy szerzőtől több cikk jelent is meg, időben akkora távolság van a cikkek megjelenése között, hogy egy-egy író-egyéniség nem képes karaktert adni a Nyugat — effektive nemlétező — építészeti rovatának. Fülep Lajos, Molnár Farkas, Vámos Ferenc, Kállai Ernő és Rabinovszky Márius cikkei a minőségi kivételek. A többi írás impresszionista jellegű, könnyed, csevegő hangon és teljesen alkalomszerűen számol be egy-egy új épületről, vagy könyvről, vagy sajnálkozva megemlékezik egy-egy építész halálával kapcsolatban a művészek méltatlan helyzetéről hazánkban. Szakavatott értékelés, konkrét elemzés, az építészeti eseményekről szóló rendszeres híradás hiányzik. Alkalomszerűek a cikkek, a véletlen szabja meg, hogy miről írnak. Az sem ritka, hogy nem nevezik meg az építészt, amikor egy épületet bemutatnak. Érdemes megvizsgálni, milyen alkalomból írták a cikkek nagyobb részét: 6 cikk — egy-egy könyv megjelenésével kapcsolatos. Különböző korok 74
