Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 6. szám - Szikszai Károly: Egy augusztusi délelőtt Ágh Istvánnal

ennek meg ennek mekkora nosztalgiája van a szülőföld iránt. Hát persze hogy van, hiszen minden művésznek a gyermekkora a meghatározó. Én nem tagadhatom meg azt az örömet, amikor a világot kezdtem érezni. A háborút, amit olyan naivul éltem át, mint egy cukorkát szopogató gyerek. De hidd el, láttam elég vért és elég halottat. Később, negyvennyolcban gumicsizmában Kiküldtek Pestre őrsvezető tanfolyamra. A NÉKOSZ-nak nem voltam tagja, de rajongtam érte, a Laci által. Nem hittem Istent, mégis ministrálnom kellett a püspöknek bérmáláskor. Az ötvenes években meg lepucolták a padlásunkat és egy rendőr állt a házunk előtt. Már nem volt semmink se, én meg nem hittem el, hogy ez baj, amit csinálnak az egész parasztsággal. Tizennégy éves koromban már kaszálnom kellett, mert apám már öreg volt. Próbáltam én már akkor összegezni a dolgokat, hogy mit hallok otthon, mit hallok az iskolában, és mit érzek én... aztán jött ötvenhat. Tizennyolc éves voltam, elsőéves egyetemista. Halottak között feküdtem a Nádor utca sarkán, nekem a lábamba lőttek. Később családot alapítottam. Ez az életem nekem. Nem olyan különös. Ez alakította, hogy mit írok. És semelyik mozzanatát sem lehet megtagadni.

— Az első versedre emlékszel még?

— Ez úgy érdekes, hogy a bátyám festőnek indult, és közben kiderült, hogy verseket írt. Én utánoztam a versírásban. Az első versemet tudom kívülről. Volt egy kedvenc könyvem: Verne Gyulának a Három orosz, három angol kalandjai. Ennek a tartalmát írtam le negyvenhétben, kilenc éves koromban.

Messze Afrika erdeiben,

Hol elefántcsorda tanyáz,

S a pálmafáknak dióiból Sok vadmadár lakomáz,

Élt akkor ott az erdő közepén Három orosz tudós karaván,

Lövöldözte az állatokat,

Gyönyörködött a majmok csapatán.

Aztán írtam olyan verseket is, amit közöltem az utolsó könyvemben. Az volt a legnagyobb élményem, amikor apóm megrendelte Ady Endre száz legszebb verse című könyvét. Én meg Adyskodásokat csináltam... Ilyen Dózsa Györgyös dolgokat.

— Gyakran mész Iszkázra?

— Holnapután is megyek. Én nem tudok meglenni Iszkáz nélkül meg a mama nélkül. A drága mama meg azt mondja amikor hazamegyek, hogy jaj, csak össze ne keveredjél a haverjaiddal, mert akkor berúgsz, és mit szólnak az emberek, meg azt is mondja, hogy diplomás ember és issza a novát. Persze nem nagyon iszom. Akgd ott elég munka.

Csöngetnek. Ágh István kimegy.

— A postás jött. — mondja később és megtölti a poharamat. — Pénzt hozott. Hatvan forintot a szerzői jogvédőtől.

Zsebre gyűri a pénzt.

— Ügy tudom kevés az olyan költőnk, aki prózát is ír. Hogyan fér el nálad ez a kettősség?

— Nálam különös dolog a prózaírás. Én minden pillanatomban teljes ember szeretnék lenni. Úgyhogy, amit én nem tudok megírni versben, mert én a verset másképpen fogom föl, mint hogy prózát is beletömögessek, azt megírom

574