Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 6. szám - Bazsó Márton: Az Októberi Forradalom fogadtatása a kortárs orosz költészetben
BAZSÓ MÁRTON Az Októberi Forradalom fogadtatása a kortárs orosz költészetben Amikor arról beszélünk, hogy az Októberi Forradalom milyen fogadtatásra lelt a kortárs orosz költészetben, akkor bizonyos időbeli határ megszabását feltétlenül el kell végeznünk. Nem szűkíthetjük le a tárgyalt időszakot az 1917-es, sőt az 1918-as évre sem, hanem ki kell terjesztenünk ezt a szakaszt a polgárháború időszakára, sőt a NÉP és a húszas évek első felének éveire is. Nem csupán az akkor született művek datálása indokolja ezt a nagyobb időszakaszt, hanem az a történelmi tény is, hogy a polgárháború tulajdonképpen az 1917. november 7-én győzött forradalom megvédése és kiteljesítése, végérvényessé tevése, tehát szerves része a forradalom folyamatának. Nem véletlen, hogy a szovjet irodalomtörténet a maga periodizációjában a forradalom és a polgárháború irodalmát együtt tekinti az első periódusnak az 1917 utáni szovjet irodalom történetében. Abban is megegyeznek, hogy az épp csak lezajlott hatalmas történelmi fordulat után a művészeti világ előtt a „kivel tartasz?” kérdése áll, és az alkotók erre keresnek választ. A második periódus, a 20-as évek irodalma szempontjából meghatározó jelentősége van annak a ténynek, hogy győzelmesen fejeződött be a polgárháború, a szovjet rendszer mind gazdasági, mind politikai és kulturális téren megerősödött, és ilyen körülmények között már nem a „kivel”, hanem a „hogyan” kérdése került előtérbe: hogyan, milyen eszközökkel mutassák be az új világot, a formálódó új embert. Ez az a szakasz, amelyben a számtalan irányzat egységesülési folyamata megindul, és a 20-as évek végére, a 30-as évek elejére kialakul a szocialista realizmus alkotói gyakorlata és — később — a terminusa is. Ám hogy megérthessük, miért a szinte átláthatatlan sokszínűség, a forradalom utáni irodalom ezerarcúsága, kell egy pillantást vetnünk majd a forradalmat megelőző évtized irodalmi életére is. E mellett meg kell jegyeznünk, hogy a forradalmat követő évek irodalmában a költészet és az ún. kispróza jelentik a vezető műfajokat. Materiális okokon kívül (gazdasági lehetőségek, papírhiány stb., nem véletlenül nevezik a korszakot az irodalom „kávéházi korszakának”) a szellem működésében is keresendők ennek okai: mint jeleztük, az első időszak a „kivel tartasz” problémaköréé, a politikai önmeghatározásé; az epikai, nagyepikai alkotások létrejöttéhez hiányzott még a távlat, a lezajlott változások mozgatóerőinek biztos ismerete. Ezért van az, hogy mindenekelőtt a költészet termése határozza meg az irodalom arculatát. (Ami a kor kisprózáját illeti, az olvasó megfelelően tájékozódhat a „Kegyetlen szerelem” című antológiából, melyet Varga Mihály állított össze és az Európa Könyvkiadó adott ki 1989-ben, valamint az 1975-ben szintén e kiadó gondozásában megjelent „A forrófejű Andron” című válogatásból.) 518