Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 1. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Varga Zoltán: A város peremén
— Itt mindenki így él — magyarázza K. I. svájcisapkában, kinyúlt garbóban a fűrészgép mellett. — Ledolgozzuk a napi nyolc órát a gyárban, aztán irány haza, hogy itt folytassuk. Nézzen csak körül ebben az utcában! Villanyszerelőtől kezdve, villanymotor tekercselőn át, autószerelőig, fusizó kőművesig, féláron parkettázóig mindenféle embert megtalál. Talán faluról hoztuk a szüntelen hajtást, talán azért csináljuk, mert szükségünk van a pénzre. Nem balatoni villára gyűjtünk, annyi biztos.’ K. I. B-ből származott. Hatan voltak testvérek. Nem maradt rájuk semmiféle örökség, hacsak a biztatás nem, hogy dolgozni kell és keveset feleselni a feljebbvalókkal. Fiatalon Budapestre vitt az útja — ez már a felszabadulás évében volt —, itt szakmát tanult az egyik gyárban. Pár évvel később szülőfalujából nősült, s mivel a felesége nem ment fel Pestre, kénytelen volt ő hazamenni. — Tíz évig laktunk az apósoméknál, nemigen értettük meg egymást. Az öreg a kocsmába hordta pénzét, nem is ment semmire. Aztán meg minden reggel fél négykor már kelnem kellett, hogy hatra a gyárban lehessek. Volt egy kis megtakarított pénzünk, vettem egy fűrészgépet. Dolgoztam délutánonként is, meg szombat—vasárnap is. Amikor összejött annyi pénz hogy vehettem egy telket — olcsó volt még hatvanháromban — kölcsönt kértem belevágtunk az építkezésbe. Három évig minden műszak után ide vettem az utam, de sokat segítettek a brigádtársaim is. Rohadt egy meló volt, azt hittem, sose lesz vége. De most már jó, nem bánom. A házban két szép nagy szoba van, kisszoba, meg konyha, fürdőszoba. Igaz, a kölcsönt még jó ideig törlesztem, de legalább a magaméban élek. K. I. élete így alakult, mióta városi lett: reggel ötkor kel, negyed hatkor indul a gyárba, ahol 3800 forint a havi fizetése. Háromkor hazaér, bekapja az ebédet, iszik egy kávét, vagy nagyritkán egy fröccsöt. Aztán belebújik otthoni munkaruhájába és kezdődik a második műszak. Merthogy a fűrészgépet ide is magával hozta. — Nem megy ez másképp — bizonygatja. — Mire teljesen elkészült a ház, gimnazista lett a lányom. Két évvel később a fiam is. Kellett a pénz. mégis úgy gondoltam révbe értünk, nem kell több hajtás, ráérek délutánonként sétálni, fraternizálni. Aztán egyik nap azzal jött haza a fiam az iskolából, hogy: „a Mészáros gyerek megint kocsival jött suliba ...” — Elfutott a méreg. Az én fiam sem alábbvalóbb a főmechanikusunk gyerekénél. No, nemcsak a fiam kedvéért vettük, bennem is élt már a vágy hosszú ideje, csak igyekeztem elhessegetni a gondolatot, mert tudtam, hogy ez újabb robotot jelent. Aztán néhány napos töprengés után mégis belevágtunk. A szó szoros értelemben belekaptunk, mert pénzünk nem volt rá. Először garázst építettünk az udvarra, az nem került sokba, mert mindent magunk csináltunk. Aztán tavaly megvettük a Skodát, igaz használtan, de még így is tízezer forint személyi kölcsönt vettünk fel. De a kocsit szépen rendbehoztam, úgy hogy senki nem tudná megállapítani, hogy nem úján vettük... * K. I. megbecsült ember a gyárban. Ezüstkoszorús kiváló újító szocialista brigádtag. Színházban talán kétszer volt a tíz év alatt, mióta a városba költöztek. Moziban háromszor-négyszer. Persze a brigádnaplójában a kulturális vállalást jelentő beragasztott jegyek éppúgy megtalálhatók, mint annyi más brigádéban. K. I. nem párttag, a szakszervezetben viszont munkavédelmi felelős. Nem jár 44
