Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 6. szám - Baka István: Háborús téli éjszaka (Vers)
mint döngetett kapu, — Uram, Tehozzád (kérnek bebocsáttást a holtak. Áttörnek égő hajjal, lángoló körmökkel, füstölgő orrlukakkal, jönnek Galíciából, Verdun és Doberdo alól, elözönlik a paradicsomot, és a Te szent trónusod előtt összecsapnak újra. Ezt akartad, Uram? Ezt akartad Te, aki mint spongyát vetted kezedbe a világot, és letörölvén véle visszavont parancsolataidat most utolsó csepp vérünk hulTtáig csavargatod? Üres már a mennyek fekete táblája, Uram. Remeg, remeg a gyertya lángja, mint tüzes kard a sötétség hüvelyéből kivonva, remeg a kardod, Isten: MOST ÉN KÖVETKEZEM? VIII. (PASSIÓ) Krisztus-éjszaka, tenyered átszögezték a csillagok. Tüosökcirpelés — tehetetlen kínban fogad csikorgatod. A Mindenség feszületéről hogy nézel engem, Éjszaka! Még meddig hordja arcod e Veronika-ikendő Haza? Vérző vonásaid letörli talán mirólunk a jövő. Borulj ránk, Megváltó Sötétség, Te sorsunkká feketedő!
