Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 6. szám - Baka István: Háborús téli éjszaka (Vers)

Peregnek még harminc ezüstként kalászból a búzászemek.

De szomjunlk enyhíteni gyűlnek ecetes spongy a fellegek.

A Mindenség feszületéről meredsz rám, Krisztus-éjszaka! Ki Téged lát, nem futhat e kendőnyi országból soha.

IX.

Különös éjszaka ez, be különös színben játszik a gyertya lángjánál a bor: színházi függöny vöröse, levonva még, — milyen színjáték kezdetére várva?

Különös éjiszaka ez, sötétjében, mint lúgot ivott cselédlány, vonaglik e meggyalázott orsziág. Katonavonatok rágják le falvait: hernyók a faleveleket.

Különös éjszaka ez, az asztalon

reszket a gyertya lángja,

vergődik, mint horogra akadt hal, remeg,

mint tüzes kard a sötétség hüvelyéből kivonva.

És égnek könyvlapok, bibliám lapjai, felizzanak a sorok, mint máglyán a holtak — zsíros bűzüket érzem már holtomig.

Miért nem vetsz a tűzre

engem is, kiszáradt tündérfát, Uram?

Üres a mennyek táblája, a csillag csak krétanyom repedéseiben.

Ágak csapódnak ablakomba, mintha a Semmiből lecsüggve kalitka imbolyogna, az verdesné az üveget rácsaival.