Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 5. szám - SZEMLE - Cs. Nagy István: Hárs László meséi

összességében véve a Zöld parázs nem lép túl a bemutatkozó kötelek szokásos egyenetlen színvonalán. A költő, aki kezdetben a környező táj szépségét figyelte, lassan rádöbben az idő múlására, s itt-ott már meg tudja éreztetni e kérlelhetetlen folya­mat drámaiságát is. S amikor ereje túllendíti a megszokott sémákon, barokkos díszí­tésű nyelvezete feszültséggel telítődik. Művészetének 'kiteljesedéséhez azonban jóval nagyobb terheket kell vállalnia. (Magvető — Űj Termés, 1971) KELEMEN LAJOS Hárs László meséi Hárs László egyik legtermékenyebb és legsikeresebb művelője a mese legkülönfélébb műfaji árnyalatainak. Meseírói „ars fabulája” szerint „az igazi mesét nem lehet kita­lálni, csak megtalálni.” Hogy hol? „A zötyögő villamoson ugyanúgy, mint a virágzó er­dei tisztáson. Mert a világ telis-tele van csodával, varázslattal, azonkívül még bűvö­lettel 'is. Vagyis telis-tele van mesével.” Meséinek legfontosabb gyűjteményei: a Híresincsi szélmalom (1955), Az egyetlen tündér (1960) és a loyflO =100 mese (1973). Akii ilyen mesei „belelátó” fantáziával éli meg a valóságot, annak egész írói gyakorlata: törekvés a modern mese igazolására, új mesetechnika keresésére. A klasszikus irodalmi mese (pl. az anderseni) és a folklór hagyományának elkötelezett folytatója. Évezredek ellentmondó valóságát és torzult esz­ményét a tartós emberi értékrend szerint korrigálja (Arannyal nem lehet jóllakni, Hí- zelkedés és Gyűlölködés). A Tíz mese munkáról, tanulásról, szorgalomról egyik hőse, Szerencsés János, az önerejéből, saját dolgából élő népi hőst, történelmi embert mutat­ja föl, példázató« erővel: „Ezentúl nyugodtan alhatok, nyugodtan ébredhetek, nyu­godtan élhetek a két kezem munkája után, mert a két kezem megmaradt, nem vitte el sem árvíz, sem aszály, sem jégverés. És ez igazi, tiszta szerencse.” A mese éppen a valóság lefülelésére való, a teljesebb valóság tettenérésére. „Mi­lyen vastag vaskerítés veszi körül azt a Nílus-vizet?” — kérdi az állatkerti vizilóosikó. Mesének tekinti, amit „apói vízéről” hiallatt, olyasminek, mint az embereiknek az Öpe- renciás-'tenger. „Milyen szomorú is az, ha valaki mástól hallja saját meséjét. S még sokkal szomorúbb, ha még el sem hiszi.” ÁiHatmssói filozofikusan emberiek. Az előbb (Mesélek a vízilónak) még tisztázza a viszonyítási pontot, a legtöbb mese azonban egyszerűen csak megjelenítőén mesél. A Füles füle mintha A rút kis kacsa csúfondáros és boldogító történetét ismételné, egész a megdicsőülésiig, miikor a Füles „boldogan iázott, és büszkén bilié gtette világszép csacsifülét.” A tyúk és a tojás — mint számos Hárs-mese — makáma, s ez a prózába rejtett ritmus a rímek formulásan visszatérő szavaival (kotfcodács, tyúktojás stb.) még könnyedebbé teszi a mindig természetes dal- lamú, szép zeneiségű Hárs-előadást. Ezer szállal kötődik a mesehagyomány motívum- kincséhez. A róka, a holló és a sajt valamennyi történeti variáció után újat teremt, a róka-hízelgést és a hollóhiúságot egyetlen mesében bünteti, a nevető harmadiknak, a dúvadnak ítélve a sajtot („a hízelkedés meg a hiúság is hoppon marad néha”). „Miéntes”, magyarázó meséi (szólásra, természeti tényre stb.) gondolkodtatva gyö­nyörködtető, racionálisan komponált, s mindig mesehangulatú kis remekek (Miért esik az eső, Miért sós a tenger vize, Legjobb szakács az éhség). Az utóbbi pl. a köz­mondás eredetmeséje, észjárásban és hangvételben is a valahai királyos-mesék mai utódaként. A Miért bátor a nyúl paradox, megfcökkenrtő értelmezését adja a nyúl „ret­tegést hősiesen vállaló” bátorságának. Hárs meséinek meghatározó vonása a létezés múlhatatlan értékeinek fénybe eme­lése. A hétköznapi szépség felfedező ünneplése. Ezit szolgálja a Mindennek van me­séje, Az egyetlen tündér és Az ereszcsatorna dala: az ember az egész humanizált tárgyi világgal együtt állítja-meséli önmagát. Hárs László másik meseműfaja a meseregény. Ebben a regényesített mesében több jeles művet alkotott. A legnagyobb vállalkozás Az égből pottyant nagyapa (1968). 479

Next

/
Thumbnails
Contents