Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 5. szám - SZEMLE - Kelemen Lajos: Kerék Imre: Zöld parázs

Kerék Imre: Zöld parázs

Kerék Imre élményanyaga érzéki benyomásokból fakad, verseinek szinte egyedüli tápláló forrása a közvetlen érzéklet, s ez egyként vonatkozik a táj, a történelmi tanulságok s az élet egyéb dolgainak felmutatására. Legfőképpen a természetélményt megragadó művekben érhető utol verseinek egyneműsége; ott és akkor, amikor a föl- tárulkozáshoz a környezet, a tájra való rátalálás szolgáltat alapot. De a csöndes évő- dés, a töprengő felfedezés nem teszi lehetővé az általánosítható érvényű összefüggések kimondását.

Néhány, hangpróbának ható dal nyitja Kerék kötetét. Később változnak a megformálás eszközei; a versekben megjelenik a lázadó és meditáló pátosz, a belső költői küzdelem. Elgondolkodtató tény viszont, hogy a szerző a képileg gazdag — az egészen újszerű — műveket sem tudta megszabadítani az önmagáért való szépség terhétől. Míg a versek nyelvezetét alkotó cselekvő igék („lobogtál”, „tündökölj”, „feszít”, „robbant”, „ágaskodik” stb.) fokozzák a dinamikát, addig bizonyos képek zsúfoltsága, felesleges jelenléte széttöri a szerkezetet. (Anyám, A lovak, Csontvázuk átvilágít).

Kerék még vissza-visszapillant a gyermekkor éveire, még megpróbál összekötő szálakat találni azzal a másik világgal. „Széttöri / s újra összerakja / arcomat / a folyó” — kezdi egyik versét, közben azonban az „ezer év szennyesét” mosó esőről beszél, meg arról, hogy „Zöld pokollá hevült az éden.” Ne higgyük persze, hogy bús, kiábrándult, végletesen pesszimista költő Kerék Imre. A képzeletében fölrémlő halál ürügyén is az élet, a más minőségű folytathatóság mellett érvel. Olvassuk csak el a Folyóparti versek harmadik részét. Az igazi értékekre érzékeny elme egy már-már káprázatosán könnyed, mégis tragikus feszültségű vallomással gazdagodhat: „ha majd homlokomon a fű kicsap / s eszméimet az anyag őrzi csak // számba árványi só homok pereg /szétmossák lassan szerelmeimet // suhogó földalatti záporok / s apámmal ott lent kezet foghatok // ha befogadnak majd az elemek / hazátlanul csavargó víz leszek // partok bilincsét szétvető / kéretlen hozzád érkező // kosfejű hullámokkal zúduló / kavicsot kagylót görgető folyó // melled dombjai között elúszom / mezítelenül szabadon” (Azt hiszem ezt nevezik tökéletes telitalálatnak.)

A természeti képek, a szimbolikus jellegű tájversek után a szerepet a történelmi tárgyú költemények veszik át, továbbbá előtérbe kerülnek az időélményt megóneklő művek. Sajnos a benyomásokhoz erősen kötődő költő új témáival sem tud igazán mit kezdeni. Érzékeli ugyan, hogy most más, súlyosabb kérdésekkel kell szembenéznie, sőt a történelmet is több felől közelíti meg, versei mégis föloldódnak, érzelmes mozaikképekre hullanak szét. Legkiérleltebb költeményeiben is közhelyek éktelenkednek, s ez nem csupán kidolgozásbeli hiba, hiszen a művészi szin-téziskeresésben is meggátolja. „Könnyeim árja tengerré duzzad”, „századokon át szállva, lobogva / zúgott a zsoltár”, „szemed / szélcsöndje [?] leheletnyi” — kifejezések mellett bőven idézhetők még hasonló kisiklások.

Kerék Imre láthatólag nagy előszeretettel nyúl történelmi példákhoz vagy történeti tényékhez. (István királyról való ének, Szenczi Molnár zsoltárai, Széncsont- vázú király, Énekek éneke, Egry stb). E verseiben azonban a gondolati tartalom még- inkábib háttérbe szorul, egyeduralkodóvá válik a reflexív, a leíró jelleg. A jelenre érvényes tanulságok elsikkadnak, a költemények eszmei kisugárzása elapad, mert ezerszer felhasznált sémákat ismételget. Anyagismeretről tanúskodó, archaikus szövegezésű versei is lazák, sok bennük a szószaporítás. Jellemző, hogy éppen akkor találja meg önmagát, amikor a verskiváltó ok a személyes tapasztalat, a saját élmény. (Utcarészlet). Természetesen nem azt akarom ezzel mondani, hogy a történelem a mai költő számára átélhetetlen, hiszen a jelen és a múlt egymásra vetítéséből, a históriai élmény szublimálásából napjainkban is bőven terem igazi költészet. (A fiatalok közül példa erre Baka István, Veress Miklós, Utaossy József, Nagy Gáspár stb. jónéhány verse). Ügy látszik azonban, hogy Kerék Imre még nem jutott el a történelmi élmény mélyebb rétegéig.

Amivel viszont a költő mégis kiválik társai közül, az viszonylagos verselői biztonsága. Lendületes, jó hangzású előadásra törekszik, biztosan komponál a zárt formákban is. Mindez figyelemre méltó, de nem függetleníthető a tartalomtól — egyébként is: a formák ismerete valamennyi művészet alapfeltétele.

478