Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 5. szám - SZEMLE - Nagy Miklós: Irodalmunk lengyel tükörben
ban, hogy a kitűnően komponált darab belső fölkészülést jelentett az elkövetkezőikre, sötét, tömör éjszakákra, egyedüllétre. A személyes tragikum, az élettárs elvesztésének megrázó volta az Elhiszed nekem? verseiben vált uralkodóvá. A megértő pályatárshoz, Vas Istvánhoz írt levelét a kedves elvesztésének sonsíközössége zárja, a bizakodás hitiével: „Fanyarul mondod hogy, ,régi eset’ / de úgy igaz hogy tetted, nemcsak írtad / amikor veled újra megesett: I te is jajgattál és te is kibírtad” Ez teszi igazán Hajnal Anna-i motívummá a szenvedést, a szomorú esemény következményeit: a hit. Igaz, sír, jajgat, szeretné meg nem történtté változtatni (Lehet ez?, Se szomj, se éhség, Szomorú ősi dal, Ujjúink), de aztán a kidalolás utat teremt a bizakodásnak: „élek míg tükrömben sugárzol” (Élek). Ezzel együtt, szoros összefüggésben, bukkan fel az idő, a mérhetetlen és megfoghatatlan: „Ó a híg levegő közegében I az a súlytalanul eliramló! / kit soha utol nem érhet / bár szarvasfutású halandó” (A legyőzhetetlen és megfoghatatlan időről). A sorokban szereplő felkiáltó és kérdőjelek sora, a választ várás és feleletadás dinamikája nyitottságot ad a lírikusi világnak. Megújulást sugalmaz — a poétái egyéniségen keresztül. Hiszen az Ének a síkságon összegyűjtött versei szerint alkotó és műve közt nincs távolság. Ennél az elválaszthatatlanságnál nagyobb dicséret alig képzelhető. LACZKÓ ANDRÁS Irodalmunk lengyel tükörben í. Nem éppen bibliofil gyűjtőknek való az a két vékony, igénytelen kiállítású varsói könyv, amely hosszú ideje az íróasztalomon áll. Tartalmuk azonban nem mindennapi, évtizedek kutatómunkája öltött testet bennük, hiszen nem kevesebbet tartalmaznak, mint a lengyelre fordított magyar szépirodalom könyvészetét 1821-től 1972- ig. A varsói egyetem Magyar Filológiai Tanszékének oktatói és volt hallgatói végezték a gyűjtőmunkát, elsősorban Csapiáros István tanszékvezető, Andrzej Sieroszewski, a helyettese s a régi magyar irodalom jónevű szakértője, Jan Slaski. Elsőnek a tulajdonképpeni második rész jelent meg 1967-ben, amely az 1918—1960. közötti évkort öleli fel, tavaly hagyta el a sajtót az első száz esztendő meg az utolsó tíz könyvészete, immáron egybekötve. A teljesség — álma ez minden bibliográfusnak, amelyről végül keserű szájízzel kényszerül lemondani. Kutatásuk kényszer szabta korlátáit varsói kollégáink már a bevezetőben megjelölik. Alapvetően rá voltak utalva a fővárosban föIMhető matériára, nohia a múlt század folyamán a német és osztrák megszállta országrészek nagyvárosaiban (Krakkó, Lwów, Poznan) ugyancsak sokszor nyomtatták ki magyar szerzők tolmácsolásait. Emellett érvényesülitek minőségi szempontok is a közlésijén, egészen jelentéktelen publikációk elhagyásában. (Ez persze nem jelenti az egykor igen divatos, szórakoztató lektűrök és színdarabok figyelmen kívül hagyását. „Hát ott is” — kapjuk fel meglepve a fejünket, amikór arról olvasunk, Bús-Fekete László, Lengyel Menyhért, Fodor és Lakatos László mennyi premierrel dicsekedhetik lengyel földön — még 1945 után is!) Együttjár a Színházi Szerzőjogi Szolgálat kéziratainak, a sajtónak (beleértve még a vicclapokat is) feldolgozása, s a külön gond arra, hogy semmiképp se maradjon el az 1930 után született fiatalabb írónemzedék lengyel bemutatkozásának regisztrálása. Ehhez járul a válogatások, többszerzős antológiák felbontása, olyannyira, hogy pontosan megállapítható, hányszor szólalt meg eddig lengyelül a Szeptember végén vagy A Halál rokona, esetleg Jókai Bemről szóló vonzó karcolaté, a Kis szürke ember. A feldolgozás magasra emelt mércéje magávalhozta egy lényeges terület átmeneti mellőzését. Egyelőre nem lehetett szó az idevágó kriti471
