Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 5. szám - Fábián László: Minden ősszel van búcsú (elbeszélés)
Lajos bácsi — ha jól értem — valamiféle égi jelekre vadászik a megállás nélkül rohanó felhők fölül és időről időre megcsillan előtte a remény: elkapja eszembe jutott, hogy Türüsz milyen gúnyosan vigyorgott, ha a Tajti szenvedélyéről volt szó, ámbár neki is volt citerája, és amikor anyja a lakásban nem engedte, a színben gyakorolt rajta, vasárnap délelőtt meg előre merészkedett vele a lugasig, ahol a forgószéken apja nyírta a falu apraját, öregét, és ő a kecskelábú asztalon játszott rettenetesen szerettem volna legalább egyszer citerázni a hegedű nem jutott eszembe a bunkerból halkan fölkúszik a nagyanyám és Liza néni pusmogása, amely minden bizonnyal a világ sorsáról szól, hiszen az öregasszonyok örökké ilyesmiről sustorognak, ha a különböző nyavalyáik ecsetelésén, egymás sajnálatán túljutottak azért nemosak hegedűszó és vénasszony locsogás hallatszott, egyre sűrűsödött a fegyverek muzsikája is vacogtam — talán a hidegtől a falun már átvonultak a magyarok és a németek is, azaz visszavonultak a gyerekek életét változatosabbá, mozgalmasabbá tette a frontok alakulása: könnyedén barátkoztak a katonákkal, kölcsön kapták tőlük sapkájukat, kezükbe foghatták fegyvereiket, a szerencsésebb je (például a kisfiú és a húga) a tankokba is beülhetett ahol katonák voltak beszállásolva (és a legtöbb helyen így volt), vidámak, hosszúak voltak a napok: belenyúltak a petróleumlámpás éjszakákba, változatosabb volt az étlap, a katonák — innen-onnan — mindig faszoltak valamit esténként a tollfosztók voltak a legzajosabbak, ez különösen kedvelt terepe volt az atvonulóknak, akik az ország legkülönbözőbb pontjairól (még Erdélyből is) vetődtek ide a nyugati szélekre, és akik nyomor, küszködés, halál, félelem, tetvek és éhség után itt remélték talpraállásukat miközben félszemmel mindig az utakat, az eget kémlelték, mikor futhatnak tovább az angolszász légitámadások, az orosz előnyomulás elöl; mégis, estéről estére ott ültek a pihés falusi szobákban, fosztották a tollat és közben a lányokkal, asz- szonyokkal évődtek, játékokat találtak ki: mindegyiknek az volt a távolabbi célja, hogy egyikük-egyikük néhány pillanatra kettesben maradhasson valamelyik fiatalabb nővel; a kisfiú életében először evett komiszkenyeret feketekávéval ízlett neki egy este pedig malacsültet vitt az egyik katona, és a fél koponyából a velőt a kisfiú kenyerére kente Türüsz Baka állandóan a katonák körül sündörgött, minden bizonnyal végre igazi puskát szeretett volna a maga gyártotta famordályok helyett. fegyvert, illetve egy fekete csíkos lila nyelesgránátot mégis először a kisfiú szerzett szerencsére a főhadnagy (hatalmas, bajuszos férfi) észrevette és elkönyörögte tőle: igen nehezen körülményesein sikerült; anyja ott izgult végig a főhadnagy mellett, és csak akkor sírta el magát, amikor a katona megkönnyebbült sóhajjal dugta derékszíjjá mögé az ijesztő hadiszerszámot — a hétszentségit 402
