Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 5. szám - Fábián László: Minden ősszel van búcsú (elbeszélés)
(ennyi volt mindössze a főhadnagy megjegyzése az eseménnyel kapcsolatban) és hogy a főhadnagy ezt a fordulatot nem csupán egyetlen alkalomra tartogatta, arról a kisfiú is meggyőződhetett, amikor elment vele az iskolába megnézni a medvetáncoltatót; a szerencsétlen mutatványos nyilván nem tudott jobb időt elképzelni medvéje fölvonultatásához, mint a visszavonulást: kora délután érkezett, a kisbíró már egy óra múlva loholt is végig a falun, közhírré dobolta az esti előadást, valamint, hogy birkózni is lehet a medvével a férfiak (a katonák is) a kocsmában gyülekeztek, a kocsma előtt csatlakozott a kisfiúhoz a főhadnagy, együtt mentek megcsodálni a lomha artistát az egész falu ott volt, a katonák is szálig: ha akkor bevonulnak az oroszok, még puskalövés sem dördült volna (a katonák, persze, tudták, hogy előbb a németeknek kell érkezniük) a főhadnagy csodálkozó elismerését az váltotta ki, hogy a medve földhöz teremtette legerősebb bakáját — a hétszentségit (talán némi neheztelés is vegyült a csodálkozás mellé a pórul járt katonának címezve) aztán tovább futott a film: egy reggelre magyarok már nem voltak, németek érkeztek a kvártélyok tehát nem szabadultak föl a kisfiú még komiszabb kenyérrel ismerkedett meg (fekete volt, mint a sár, ragadt, mint az agyag), és megkóstolhatta a Hitler-szalonnát is (ízlett neki) a németek után maradt egy tányér, néhány evőeszköz és egy emlék: Mel- chiorral ülnek az asztalnál a petróleumlámpa alatt, és az őrmester fölolvas a Der Márchenbaumból, magyarázgatja az illusztrációkat, mutatja a szépen metszett gót betűket a kisfiú számára Melchior olyan volt, mint a „rettenthetetlen ólomkatona”, sőt, mintha a többiek is olyanok lettek volna valaki jött és azt mondta: — estére vagy éjjelre, de legkésőbb hajnalra ideér a front — a németek mint szürke szamár a téli ködben nehezen ébredtem: amikor kinyitottam a szemem, csak lassan értettem meg, hol vagyok egész éjjel azok a körkörös álmok a hirtelen távolodással (nem tudni mitől) mindig valami furcsa remegés marad utána és félelem pedig már a bunkerban is világos volt, úgy látszik, régóta ébren vannak (húgom aludt csak egyedül), Liza néni totyogott értelmetlenül ide-oda, nagyanyám kenyeret vágott meg sonkát — nekünk készítette ébredésünkre öltöznöm nem kellett, ruhástul aludtunk a dunyha alatt — egyél valamit, hova a mennydörgős ménkűbe mész? kimentem a bunker elé, szét akartam nézni, hol tudnám elvégezni a reggeli pisilést hatalmas nagy klozett volt az egész környék, hidegen csillogott a harmat a megbámult tavalyi fűcsomókon, összevissza tapadtak a levelek és az akácok kinyílt hüvelyei, az iszapszínű fatörzsek pedig az égig meredtek, sűrűn, egymást is fölfelé kényszerítve: válogathattam, hol végezzem a szertartást, amelyben már jelen volt a szégyen és a szemérem vegyüléke 403
