Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 5. szám - Fábián László: Minden ősszel van búcsú (elbeszélés)
ügyre ezt az átmeneti biztonságot, amit Lajos bácsi szinte egyedül ásott ki számunkra is, természetesen a maga számára is — ha elvonul ez a dögvész, talán jó lesz krumpliveremnek Liza néni már a jövőt tervezte, nem szerette a haszontalan dolgokat; tudtam, hogy egész nyáron megy majd mezítláb, kapával a kezében, hogy a bunker valóban krumpliveremmé alakulhasson, ha rákerül a sor (tavaly, tavalyelőtt, amióta csak emlékszen, igy billegett végig a falun naponta kétszer: mezőre menet és hazafelé) nagyanyám ezúttal is bizonytalanabb volt — ha megérjük anyám a hátát masszírozta, esténként nagyanyám rászorult erre a segítségre, és a dögönyözés alatt szaporán sóhajtozott húgom magával hozta a karácsonyi babáját (ő is Pestről kapta), azzal volt elfoglalva, de egyre jobban elálmosodott, és olykor fejét a párnára hajtotta, mert, természetesen, már a dunyha alatt volt; rendületlenül szopta az ujját, amely már meggyógyult: néhány napja véletlenül odacsuktam a konyhaajtóhoz, akkor azt gondoltuk, a gyógyulás ideje alatt elhagyja ezt a szokását váratlanul halk hegedűszóra lettünk figyelmesek: ügyetlen, darabos muzsikára, amely azonban mégiscsak hegedűből származhatott — ez a marha Tajti — úgy látszik — ide is kihozta a muzsikáját Liza néni a fejét csóválta anyám mosolygott nagyanyám ült a dunyha alatt a húgom mellett, keze összekulcsolva, és nem tudni hányadik Üdvözlégyénél tartott Lajos bácsi a bunker előtt matatott, megismertük a motozását és halkan, szaggatottan cincogott a hegedű anyám a Holdvilágos éjszakánt dúdolta, de holdvilág éppen nem volt (a fene a megmondhatója, miből jött rá, hogy a hegedű is ezt erőlteti) éreztem, ez az a pillanat, amikor föltétlenül ki kell mennünk a bunker elé (hát majd erről mesélek valamit Fiksziéknek, sőt, még Türüsznek is, hiszen valamelyik este együtt lestük ki Tajtit hegedülés közben: állt a szoba közepén a virágos porcellánernyős lámpa alatt, jobb vállán maga eszkábálta hegedűje, csonkos balkezében a vonó, húzza, húzza irgalmatlanul, bal lábával pedig veri hozzá a taktust, bennünket, akik a zsalugáter résein keresztül lessük, fojtogat a röhögés, figyelünk, mert tudjuk, addig tart az élvezetünk, míg valamelyikünkből ki nem robban a nevetés), ki kell mennünk, mert anyám is mozgolódik, az egyik sarokból kiráncigálja a pokrócot Lajos bácsi áll, pontosabban a botján ül, a bunker előtt és pipázik meg motyog: — hajnalra itt lesznek az oroszok, szentség, mint a mise... aztán a többi szó belevész a pipaszörtyögésbe, nyálsercintésbe most egészen jól hallani a hegedűszót, de számomra változatlanul ismeretlen a dallam, csupán anyám dúdolása után igazodom el egyébként nekem tetszik a Hold világos éjszakán, szoktuk énekelni a húgommal, de nálunk a második sor „macska lóg a körtefán”-ra módosul, és én minden esetben a mi öreg mézeskörtefánkat képzelem hozzá, meg az Arbak vöröstarka macskáját) áthatolhatatlan sűrűség a titkok rengetege Tajti öreglegény, itt rejtőzködik a front elől és közben önfeledten hegedül — ezt a faluban is csinálhatná 401
