Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 5. szám - Kárpáti Kamil: Első találkozásom Schrőder úrral, Tűzany Ilonka menyegzőjén (versek)
Körben áll az utca. Kopogó szem jégeső-verése peng a csodán. „Édes?” „Diós?” „Nem!: mézes-tojásos!” „Túrós! Szilvaszirupba itatva!” „Bírod még szomszéd?” „Ez ám a bendő!” „Ha édes volna, megutálkozna!” „Citromos-tejfeles lesz, ha mondom! Lábasnyit szoktam bekapni ebből.” Szól könyöklőjén nagymama ekkor: (büszke anyám hiába int, „mamus!”) „Látod fiam, mondtam Ilonkának, csak egy maréknyit dobj a levesbe, fölforr, meg dagad, majd kidobjátok! Osszad be apránként — hosszú az év. Most nyeld csak fiacskám. A szaga jó. Hja, nincs jobb, mint a tyúklevestészta. „De mamus!” rebbent Ibolya ménem. Házba szaladt, tányérral bújt elő, s a kopott, vasízű nagykanállal jól megpakolva szállt nagymamámig. Szállt, mert szárnya támadt púpja mellett. Nagymama földerült arccal evett. Anyám-Aranka hátat fordított. A szomszédok kapunk kiemelték. Mindenki evett. Dióst, tojásost, tejfeles-citromost — amit kívánt. Aztán egyszercsak csönd lett a kertben. Adamcsik néni ment a mocsárba. A három testvér egymáshoz tapadt: kettős lakattal aludt Ilonka. Nagybátyámnak csak cipője jutott. Lukas volt újra, nézte az urat.
