Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 1. szám - Abody Rita: Gyémántvirág (vers) - Abody Rita: Magánynak (vers)
Hajnalban tiszta fény került, Fától fáig, rögtől rögig feszült, Én is az égre nyúltam, tudván, nem látlak soha többé, — hát jó —, így maradtam ég és föld között, kinyúlt határ lóg fölém, mint a zászló. Gyémántvirág A legények azt hiszik, hogy virág a lány Nem beszélnek hozzá, lelkűk a szemükben, Félve-csudálva nézik, hozzá alig érnek; Meg sem érzik szirmain gyöngécske ujjuk. A legények azt hiszik, hogy gyémánt a lány Kemény szemmel méregetik, tüzét próbálgatják, Szorosan markolják, kényre teszik-veszik; Puha piszokfoltok fedik fényes arcát. A legények nem tudják hogy gyémánt virág a lány Gyémánt Virág A lány Magánynak Mindenfele kúszol. Vak-ló-szemű árnyak suhintanak esővenyigét harsány kacajodra. Harmatos lombikcsörrenésekben ügetsz, szárnyas harag követne, feltelepülsz az ereszekre, képkeretekre. Olajfényű lámpák alatt futkosol, keresgélsz a hegycsúcsokon, a Nap útját lesed, éjfélre újra ott keseregsz a szemetes falakon. Várkő, várbilincs zúzna, fürgébben elcsúszol a léptek alatt nappal, forgalomban is ravaszul, ügyeskedsz, hogy szemekbe kerülj,
