Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 4. szám - SZEMLE - Cs. Nagy István: Tersánszky meséi
ellen. Álkönyörület a könyörülete. Haszonlesés az egyetlen lelki rugója... Félj tőlük!...” A szabad világ, a szabad erdő dicsérete hangzik föl az állatregényben. A vadászok és a Szarvasok Népe közt feszül a fő ellentét. A Szarvasok Népe azonban megvívja harcát a sziklatornyok ragadozójával, a medvével is. Lélegzetelállító a sziklapadmaly zugába beszorított szarvasgím megmenekülése a medve elől. A szarvasgím, aki a végén kivívja a Csodagím nevet, még további elhatárolásra is képes. Űj himnuszt dalolt a csordának: „Nem mindig, nem mindenhol, nem minden ember gonosz gyilkos! Figyeld meg, szarvasnép, és tudd meg, mikor és milyen ember akar ártalmadra lenni. Mert néha elfutsz olyanoktól, akik hasznodra vannak, és olyanokhoz futsz, akik kárt tesznek benned. Figyelj és eszmélj, szarvasnép!” Nem időtlen vadonban dúl a hajtóvadászat a szabad szarvasok népe ellen. A regény szatirikus kerete az Osztrák—Magyar Monarchia Ploemburg—Mokányi hercegének és egy külföldi trónörökös-hercegnek vadaskerti „operett-vadászata”. A szarvasok idomítottan, polkalépésben érkeztek Őfensége puskacsöve elé. Mintegy a hajtóvadászat folytatása a regény zárófejezete, az első világháború kitörése: a hercegi uradalom már nem csupán a vadak számára jelentette az élet „tűzvonalát”. „Mi készteti őket arra, hogy egymást gyilkolják?” — ez a szarvasgím végső, „hökkene- tes” kérdése. Most zilálódott szét az emberi jóságba vetett hitének minden maradványa. Egy fáradt golyó megsebesítette. Beállt a vándorkomédiások közé. Ez ugyan távol állt hivatásától, szabad szarvasnép vezérletétől, golyón táncolt, számolt és énekelt. Mégis igazi megelégedettséggel végezte be azt a rövid pályafutást, „amit a sors egy derék szarvasnak szab ki”. A meseregényben sok a filozófikus elem. Bővelkedik az ilyen fogalmazásokban: „Ellenben a vizsla rohant elő megint buta, blöffölő csaholásával a sűrűből. A hangjában kínos, könyörgő modulációk vinnyogtak Felém.” Az érzelmek rajza mindig ilyen tersánszkysan mozgalmas: „Nagy, fehér szakálla, hatalmas, vállas alakja mérhetetlen tiszteletet kergetett szívembe” (a gím a vadászról). Állatkerti életelvekről, széplelkűségi rögeszmékről bölcselkednek az állatok. A regény nyelve, szóválasztása és filozófikus töltése azt igazolja, amit Tersánszky jelöl meg műfajul: ifjúsági regény. Megint leomlasztva az életkori határokat a meseregény súlyos társadalmi, művészi igazságával. A Misi Mókus kalandjai (1953) sok-sok kiadása itthon és külföldön: Tersánszky legnépszerűbb meseregényévé teszi ezt a mélyértelmű alkotást. A leggyermetegebb meselégkör megteremtése csak ürügy a magvas tanulságok kibontására. A tanulságot akár meg is fogalmazhatja az örökké termő fa országából megtérő Misi Mókus: nem játék az élet, dolgozni kell, a munkátlanság enervál, életveszélybe sodor. Mindezek szakállas közhelyek lennének, ha Tersánszky! kihagynánk a meséből. Tersánszky pedig úgy mutatja be a „szülőfát”, „szülőerdőt”, Misi Mókus különös ismertetőjelét (a fekete farkincát), hogy kezdettől cinkossá tesz a „rendhagyó” mókus sorsával. Mert ellenállhatatlan Misi Mókus kalandvágya, a tétlenség világának nosztalgiája. Szívében súlyos tanulsággal tér vissza a mókusiskolába, ahol nagytekintélyű mesternek számít a tapasztalatok megföllebbezhetetlen helyzetéből. Az első mó- kusiskolai tanverstől fogvatart Tersánszky, hiszen a mókusvilág alaptörvénye körül forog a rigmus: Rakj el télire, mókuskám, j Mert csak nyáron van a fán. Ez a tanító igazsága. Misi Mókus ezt az életelvet szegezi szembe: Amit csak találsz itt a fán, / Rakd a bendődbe, mókuskám! Misi Mókus pinokkiói alkat, csak saját kárán hajlandó tanulni. De tanul, igen tanulságosan tanul, és a tanulságot már a gyermekolvasók millióiba plántálja-szugge- rálja. A mesei varázslat illúziótlanító valóságerejével. Tersánszky ezzel az egy könyvével is a meseírás klasszikusa maradna. A Makk Marci hőstette (1956) meseregénynek, bábdarabnak is kitűnő. Megint a valóság közhelyeiből, mindennapi elemeiből építi föl a mesterművet. Julika kihajtja nagyapó malacait. A gyerekek hancúroznak, „henderikáznak”, „hencseregnek” egészen a „harcképtelenségig”. Közben a „gálád róka” elcsalogatja a malacokat. A 383
