Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 4. szám - SZEMLE - Cs. Nagy István: Tersánszky meséi

„galibát” csak Makk Marci ütheti helyre. „Futton futva” rontanak az erdőnek, annak is egy nagy terebélyfája alá. A jószándékú állatok segítségükre sietnek. A mókus mindent kifecseg, a libák nagy „csiri-osáréba” fognak. A malacok is jelentkeznek a rókalyuk szájában „örömröfögve”. Zsákba bújtatták a rókát, a nagy hadizsákmányt. A „Te is készíts Makk Marcit!” fölszólítás a mese végén beavat a bábkészítés technikájába is.

A síró babák című meseválogatás (Móra Kiadó, 1977) a „szabályos”, rövid mesék íróját hozza közel a bármely korosztályú olvasóhoz. Tersánszky életfilozófiája bomlik ki a tizenkét meséből. Leginkább a szívjóság, a természetes emberi méltóság dicsérete hangzik föl a történeteikből. „Annál jobb, ha minél többen tudják, hogy a szívjóság csak szerencsét hoz mindenkinek” — foglalja össze tételesen is (Az aranykakas). Nem szűnik Tersánszky megvetése a hamis értékek hajszolói iránt (Mese az örök életű virágokról). A Hegyiróm az örök életű virágokkal bűvöli híveit. Ezek közül a gyémántvirág a legékesebb. A Tündér azonban visszahajítja a gyémántvirágot, kitör a Hegyirém barlangjából, vissza a Patakhoz és a valóságos virágokhoz. A címadó mese „hamupipőkés” motívumot tartalmaz. A kapzsi és gonosz mostoha megbűnhődik. A mostohalányát gyötrő bábukészítés balul üt ki. Eladhatatlanok a bábuk, mert a kényszerből készített bábu csak sírni tud. Az igazi művészet és szerelem gyönyörű próbája a Mese az ágrólszakadt Igricről. A nagyra- látó mozdonyka anderseni, tárgyhősű mese, a tanulságok egész sora villózik benne, éppen azért, mert a valóság sok aspektusát ütközteti. Megkapja a kritikáját a „ba- gosdi” vicinális („az emberek leszállhatnak róla a kalapjukért... és lépésben beérik újra”), de nem szédíti el a párizsi gyors sorsa sem, az is’„unatkozik, kopik és vénül”. Hol hát az igazság? A bölcs mérsékletben, a vágynélküliségben? A mese nem ad választ, csak fölvillantja a viszonylagosságokat. Még irodalomtörténeti „mesét” is olvashatunk (Elbeszélés egy költeményről). A Kutyakaparó keletkezéstörténetét próbálja rekonstruálni a fiatal Petőfiről szóló elbeszélés. Ragyogó ráérzés a csárdatörténet további megírási lehetőségeire (pl. költői beszélyben), és Tersánszky Petőfi-csodálatának a megfogalmazása is.

Tersánszky a gyermekvers kalandjára is vállalkozott. Teljes sikerrel. Előbb a Tilinkós Jankóval (1949). Jankó, a juhász fia, afféle modern János vitéz. Megtanul apja tilinkóján, aztán a nyájjal meg Bodrival nekivág a világnak. Megtapasztalja a várost. A nyáj elszéled, mert Jankó egy bábosnál bámészkodik. A gazdag ember lányát meggyógyítja bűvös tilinkószavával, nem a királylányt, csak valami gazdag városi lányt. Megmenti a fehér vadászt a fekete királytól. Egy repcsin megríkat egy örökké nevető maharadzsát (egy bús magyar nótával). Az utolsó a henteskaland: Jankó furulyái, Bodri addig hurkát lop, s megvendégelik az öreg koldust. Tilinkós Jankó kópéságaiban van valami kakukkmarcis üdeség. A Tersánszky-nyelv minden ellenállás nélkül vállalja a változatos szótagszámú-ütembeosztású sorok könnyed fegyelmét. Hogy tud igazodni a verselés a mesemondó lélegzéséhez! A nyelvi cigánykerekek, leleményes tömörítések, jóízű groteszkségek, zsargon-elemek Tersánszky sajátos nyelvi fantáziájából ugranak elő (Kutya máját! A teremfáját!).

Másik verseskönyve időtlenebb históriát maibb szemlélettel ad elő. A Kacor Dani csínyjeiben (Magvető, 19577) két tücsök áldatlan vetélkedésének a közös veszély vet véget: Dani és társa iskolakerülés közben rájuk szabadítja a vörös hangyákat. A prücsök-vadászat nem sikerül Kacoréknak, a vadászokat összemarják a hangyák. Aztán vadgalambokra „suhiznak”, hogy az egyiknek „szétcsapzik” a tolla. A vadászkutyák „mintát vesznek” a menekülő lurkók nadrágjából. Jó, hogy az erdész kislánya visszafoltozza a mintát. A csúzli-kaland még rosszabb véget ért, mint a hangyás tücsök-vadászat. A történet csak prózai vázában igénytelen. A Tersánsz- ky-versben megfogalmazva azonban éppen elég egy sajátos költői műre. A kudarcok mozzanati félreérthetetlenül, harsányan leckéztetők. A jól kimunkált csíny- részletek bővérű humora és biztos (de soha ki nem mondott) tanulsága, a ritmus jópofa sutasága, a nyelv tersánszkys rugékonysága, a gézengúz figurák életszerű lélektana — ezek a megmondhatói, hogy a próza mestere gyermekversben is különbet alkot sok „főhivatású” költőnél. Og NAGY ISTVÁN

384