Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 4. szám - SZEMLE - Dévényi Iván: Horváth György: Dési Huber István

Horváth György: Dési Huber István

A Gondolat kiadó Szemtől szemben sorozatának egyik legutóbbi kötete Dési Huber Istvánnak (1895—1944), a két világháború' közötti hazai képzőművészet egyik legjelentősebb egyéniségének, a magyar ipari munkásság és szegényparasztság sorsát nagy erővel megszólaltató festőnek és grafikusnak, a marxista művészetelmélet gondolatokban és érvekben gazdag, széles látókörű művelőjének pályaképét rajzolja meg.

A könyv szerzője — Horváth György művészettörténész — Dési Huber Istvánná forrásértékű emlékiratára (1964), Mezei Ottó kitűnő Dési Huber-kismonográfiájára (1972), korabeli tanulmányokra és kritikákra (elsősorban Kállai Ernő írásaira...) s a felszabadulás utáni művészettörténészek (főleg Mangáné Heil Olga és Tímár Árpád) elaborátumaira támaszkodva, mindenekelőtt azonban Dési Huber festői és grafikai életművét s művészetelméleti-műkritikai tevékenységét elmélyülten megvizsgálva keltette életre a Szocialista Képzőművészek Csoportjának munkájában — egy ideig — tevékeny szerepet vállaló festőt és teoretikust.

Dési Huber kora fiatalságától egészen betegsége súlyosra fordulásáig fizikai munkából élt (egy ezüstárugyárban dolgozott), részt vett a szakszervezeti és szociáldemokrata mozgalomban, kapcsolatban állott az illegális KMP-vel is, s jól ismerte a tudományos szocialista filozófiai, politikai és esztétikai irodalmat (főleg Marx, Lenin és Lukács György műveit); szelleme rugalmas, fejlődőképes volt, túlhaladott — vagy annak tűnő — nézeteit rendre korrigálta, de az soha, pályája egyik szakaszában sem volt kétséges számára, hogy ecsetét, karcolótűjét, ceruzáját, rajz- és írótollát a „negyedik rend”: a munkásság küzdelmeinek, osztályharcának szolgálatába kell állítania. Nagy Balogh János és Derkovits Gyula után ő volt a harmadik nagy festője és grafikusa a magyar proletariátusnak.

A grafikai technikák meghódítása után — 1930 körül — kezdődött el Dési Huber festői tevékenysége. Korai munkáira a francia kubizmus és a weimari Németország realisztikus művészeti irányzata, a Neue Sachlichkeit („új tárgyiasság”, „új tárgyilagosság”, „új szakszerűség”) nyomta rá a bélyegét. Dési Huber Cézanne-t, Picassót, Braque-ot és Juan Gris-t — joggal — a modern művészet olyan mestereinek tekintette, akiknek eredményeit, vívmányait, formaelemző kutatásait a későbbi nemzedékek nem hagyhatják figyelmen kívül. (A Neue Sachlichkeit már a kubizmusnál lényegesen kisebb mértékben inspirálta őt.)

1930 körüli munkáiban még itt-ott mereven, némileg doktrinér módon értékesíti a kubizmus tanulságait, de e művei között is van jópár, amely művészettörténeti rangú, így a Hegedűs csendélet (1930), a Székely menyecske (1930), a Csendélet Käthe Kollwitz Liebknecht-metszetével (1930 körül), az Ezüstkovácsok (1931 körül), a Tömeg (1932), a Sarló-kalapácsos csendélet (1932), a Vasmunkás (1932) és a Földmunkás (1932).

Az utóbbi hat kép kiváltképpen egyértelműen fejezi ki Dési Huber, a „pictor politicus” világnézeti állásfoglalását, a fennálló társadalmi rendszerrel szembeni op- pozícióját. A Földmunkás (másik címe: Röghözkötött) azt tanúsítja, hogy Dési Huber nemcsak a munkáséletnek volt az ábrázolója... Átérezte a falusi szegények, az agrárproletárok, a törpeparasztok sorsát is; Dési Huber is — akárcsak barátja és küzdőtársa: József Attila — „az utca és a föld fia” volt.

A Vasmunkást és a Földmunkást — amelyek a művész sűrítő, típusteremtő képességének nagyszerű bizonyítékai — igen szépen elemzi Horváth György: „kezükben — mint a középkor szentjei — szerszámaikat tartják attribútumként. A munkás előtt üllő van, bal vállára vetve pedig nehéz kalapácsot tart, ... a paraszt ásójára támaszkodik.” Mindkét képet „nyugalom, átgondolt rend és az egyiptomi síkművészet távoli visszhangja” jellemzi. (Általában: a Dési Huber-kompozíciókat át- világító-analizáló passzusok igen sikerült részei Horváth György könyvének; hadd utaljunk azokra az oldalakra, amelyek a Sakkozót, a Déli pihenőt, a látványélményből szuggesztív szimbólumot formáló Budakeszi vörös kéményt vagy a Felszólaló című kései önarcképet tárgyalják.)

380