Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 4. szám - TANULMÁNY - Román András: A magyarországi népi műemlékek fogalomkörének meghatározása
za között. Ebből az aspektusból szemlélve talán arra is van lehetőség, hogy az egyházi emlékeknél (középkoriak tekintetében is) konkrétabban eldönthessük, hogy népinek tartunk-e egy műemléket vagy sem. Nyilvánvaló, hogy e meggondolásból a kegyú i vagy rendi megrendelésre épülő templomok kívül fognak maradni a népi műemlékek körén, a kis falusi templomok viszont esetleg ide soroltatnak. Ugyanez vonatkozik a falu és vidék egykori képét oly szépen színesítő egyéb emlékekre, az útszéli keresztekre, kis kápolnákra, szobrokra és azok védőépületeire stb. Mindezek alapján — úgy vélem — jobban megérthető a népi műemlékek számos, a többi műemléktől eltérő vonása, legalábbis — és ismét csak — magyar vonatkozásban. Az első — és egyik legszembetűnőbb — az, hogy a parasztságnak a társadalmi munkamegosztással, a termeléssel kapcsolatos eltérő helyzete a ház egész funkcionális jellegére kihat. Azt pedig jól tudjuk, hogy minden építészeti alkotásnál a funkció meghatározó érvényű a tér- és tömegalkotásra, de még a részletekre is. A magyar parasztház jellegét az szabja meg, hogy az nemcsak lakhely, sőt főleg nem az, hanem elsősorban a kisárutermeléssel kapcsolatos munkahely. Ennélfogva a fő szerep a gazdasági funkciónak jut, a lakás csak másodlagos. Értelemszerűen ugyanez vonatkozik a falusi kismesterségek tisztán munkahely jellegű épületeire. A rendeltetések ilyen keveredése a „grand art” építészetében csak helyenként, időnként, vagy korlátozottan figyelhető meg hazai építészetünkben. A soproni polgárházaknak is volt gazdasági rendeltetése, gondoljunk csak a borospincékre, de ez a ház (és lakója!) szempontjából nem elsődleges, nem meghatározó jellegű. Nem előadásomnak a témája, hogy a magyar parasztház fejlődését a középkortól kezdődően az egysejtű házon át a legáltalánosabb háromosztatú alaprajzig végigkísérjem. Még kevésbé, hogy ennek az általános fejlődésnek az egyes tájak szerinti sajátosságait taglaljam. Az azonban világos, hogy a tárolás, állattartás és lakás hármas funkciója teljesen más, mint a városi vagy általában nem népi építészet bármilyen funkciója. Ha ehhez hozzászámítjuk azt, hogy a tárolás és állattartás hely- szükséglete és épületigénye adottnak tekinthető, így takarékoskodni csak az emberi lakhellyel lehetett, rögtön szembetűnővé válik a falusi lakóház különbsége a várositól, ahol — más gazdasági körülmények között — az építészeti kompozíciót, a ház megjelenési formáját a terek bővebb tervezési lehetősége, ebből eredően helyiségek alá- és fölérandelése, reprezentatív igények kielégítése határozza meg. Az igényekből és lehetőségekből az is következett, hogy a magyar parasztház — a gazdasági rendeltetésűeket nem számítva — kezdetben csak egy, később kettő, és legfeljebb is csak három helyiségből állt. Ez viszont magával hozta azt, hogy nem alakult ki falun a többtraktusos alaprajzú rendszer, hanem a ház majdnem mindig egymenetes. Lehet az épület kisebb vagy nagyobb, hosszú ház, hajlított ház, vagy kerített ház, nálunk szinte valamennyi egytraktusos. Városban, a nem népi építészetben viszont kezdettől fogva (vagy legalábbis a gótika óta, amióta a városi építészetet ismerjük Magyarországon) természetszerűleg fejlődtek a házak a kezdeti egytraktusosságtól többmenetessé. Hasonló a helyzet az építési anyagok és szerkezetek tekintetében is. Magyarországon a nem népi építészetben a XIII. század óta a faváznak, a fa falszerkezeteknek alig van hagyománya. A városi, és általában nem népi építészet, a gótika kezdete óta, túlnyomóan követ és téglát használt a népi építkezésben legáltalánosabb fa és vályog helyett. Az eltérő anyagok tovább mélyítik a különbséget az építészet két fő iránya között. Feltűnő, hogy azokban az országokban, ahol a faépítkezés városban is uralkodóvá vált, ez a különbség nem annyira nagy. Németországban a favázas, úgynevezett fachwerk városi házak sokkal kevésbé különböznek az ugyanilyen falusitól, mint nálunk, ahol anyagában, szerkezetében is mások. Az előbb elmondottak igazak a borított faváz szerkezetekre is, amelyek a Szovjetunió és Skandinávia területén általánosak. Hozzájárulhatott a faszerkezet ahhoz is, hogy a több szint, az emeletes építkezés sok országban a népi építkezésben is általánossá vált, míg ezt a mi vályog és boronaszerkezeteink alig tették lehetővé. Mindez a magyar népi építészet múltból fakadó sajátossága, különbözősége. Van 352
