Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 4. szám - TANULMÁNY - Román András: A magyarországi népi műemlékek fogalomkörének meghatározása

Ha pedig közösségi épület létesült, legyen az ókori cirkusz, középkori templom, vagy újkori színház — az építtető általában nem volt más, mint az osztálytársada- lom uralkodó társadalmi rendszerének megfelelő mecénás vagy közösség.

Az osztálytársadalmakban tehát az építészet általában az uralkodó osztályok igényeit elégítette és fejezte ki. Az európai társadalom fejlődésében a legkorábbi időktől a XX. századig nyomon követhető, hogy az építészeit funkcionálisan és művészi kifejező erejénél fogva egyaránt az építtető személy vagy osztály igényeit szolgálja. Funkcionálisan nyilvánvaló ez, az építtető azt kívánja a pénzéért, amire szüksége van. Kevésbé eklatáns ez az architektúra esztétikai vagy ideológiai funkciójára. A magam részéről tagadom azt, hogy egy-egy építészeti stílus közvetlenül valamely társadalmi formához vagy annak uralkodó osztályához kötődne, de az nem vitatható, hogy az építészet — a maga művészi nyelvezetén — alkalmas eszmék, ideológiák, bizonyos társadalmi érdekek vagy törekvések kifejezésére. Egy gótikus székesegyháznak épp oly világosan megfogalmazott ideológiája volt, mint évezredekkel korábban az egyiptomi piramisoknak, vagy évszázadokkal később a barokk palotáknak. Némi egyszerűsítéssel úgy is fogalmazhatunk az előzőek értelmében, hogy az épület hasznos, meghatározott célt szolgáló produktumként egyedi építtetője egyedi igényeit testesíti meg, műalkotásként, művészi produktumként pedig egy korszak uralkodó ideológiáját, felfogását, gondolkodásmódját fejezi ki, mégpedig úgy, ahogy azt az építész — az építtető igényei szerint — megfogalmazta.

Egy vonatkozásban azonban az elmondottak kiegészítésre szorulnak, mégpedig — témánk szempontjából — nagyon jelentős kiegészítésre. Az előbb azt mondo. tam, hogy a rabszolgák és a munkásosztály maga nem építkezett, hanem ott lakott, ahol és ahogyan lakhely épült számára. Saját maguk valósították meg vagy más kétkezi munkások, de a rabszolgatartók vagy tőkések rendelkezése szerint, azok finanszírozásában. Készen kapták lakásaikat és munkahelyüket egyaránt, a társadalmi munkamegosztás szabályai szerint létesítésükbe, színvonalukba, művészi vagy művészieden voltukba nem volt beleszólásuk.

Nem így falun! A falu népi jobbágyként vagy szabad parasztként egyaránt maga építkezett önmaga számára. A társadalmi munkamegosztás ebben a vonatkozásban másként hatott, mint az osztálytársadalmakban általában. Ez az a pont, ahol a népi építészet elkülönül a nem népitől. Az építészet vonatkozásában a népművészet és a „grand art” választóvonala leginkább a társadalmi munkamegosztás platformjáról elemezve közelíthető meg. A „grand art”-ban az építtető az uralkodó osztály képviselője, a tényleges kivitelezők a kizsákmányoltakból toborozódnak, a tervező ez is, az is, de mindkettőtől eltérő személy. A népi építészetben viszont mindhárom funkciót általában azonos osztály tagjai, a parasztok töltik be, gyakran személyük is egy-ugyanaz. Itt az építtető — tervező — kivitelező elkülönülése nemcsak osztály- jellegében nem jön létre, de legtöbbször az egész építési folyamatban is alig van munkamegosztás. Az építtető maga is részt vesz a munkákban, a kollektív jelleget gyakran a kalákában végzett munka jelenti. A rokonok, szomszédok kölcsönösségi alapon kisegítik egymást. Kőművest, ácsot nem mindig és nem feltétlenül vesznek igénybe, de ha mégis, a mesterember lényegében ugyanannak az osztálynak tagja, mint a ház gazdája, egyben kivitelezője.

Mindebből az a nagyon fontos következtetés vonható le, hogy az építészet nagy egészén belül a népi építészet az egyedüli, ami nem az uralkodó osztály, hanem a dolgozók sajátja, a dolgozó nép építészete. így van ez még akkor is, ha jól tudjuk, hogy a parasztság osztályhelyzete időben és struktúrában nem egységes, hanem a jobbágytól a szabad kisnemesig, a zsellértől a jómódú gazdáig terjed. Ez természetesen rányomja bélyegét építészetére is, de épp' úgy az életmód, a hagyomány is.

Mégis, mindezt figyelembe véve, az előzőek alapján a népi műemlékek fogalomköre már jobban meghatározható. Rögtön kitűnik, hogy a nagyüzemi termelés mezőgazdasági és ipari emlékei miért teljesen idegenek a népi építészettől, s a falusi kováesműhely, vízi- vagy szélmalom is azért tartozik ebbe a körbe, mert bár ipari jellegű műemlék, a falusi osztályviszonyok és a társadalmi munkamegosztás szempontjából nincs különbség közte és a parasztember gazdasági épülete vagy akár há351